HirdetésHirdetés

Havi cikkek: October, 2018

Özönvíz jön a jég után Olaszországban 

Itália északi térségében a következő napokban annyi csapadék eshet, mint amennyi három hónap alatt szokott ebben az évszakban. Mindez alig egy héttel azután, hogy hatalmas jégeső sújtotta Rómát: jégtáblák úsztak a város utcáin.  

Bővít és edukációval erősít a Mentavill

Munkahelyeket teremtve bővít és folytatja üzletnyitási stratégiáját, valamint edukációs szerepvállalását az épületvillamossági piac egyik meghatározó szereplője, a Mentavill Kft.

Mélyrepülésben az üzleti etika – mi lehet a megoldás?     

Századunk a gyilkos piaci versenyt, és az üzleti életben következményként  a vezetők, a dolgozók, a vállalatok jelentős részénél az etikus magatartás mélyrepülését hozott. Ezt az üzleti etika elméleti, és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó szakértők is így látják. Mi lehet a megoldás?

Akvakultúra start-up. Halszkenner segíti a gazdálkodást

Egy új 3D-s eljárás alapján kiépített számítógép vezérelte alkalmazás sajátos "halszkennere" segítségével a halpusztulást 50 - 70 százalékkal is tudják csökkenteni Norvégiában.

Közfoglalkoztatás. Piaci bér mellé 45 600 forint juttatás jár

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában

Egészségügy. Magán vagy állami?! A kormány a szétválasztásra és nagy konfliktusokra készül

A kormány célja az állami és a magán egészségügyi rendszer minél egyértelműbb szétválasztása - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, a dr. Batthyány László Orvoskör Közhasznú Egyesület konferenciáján. 

Az óraátállítás és a melegrekord egészségügyi panaszokat hoz

Szakértő szerint az óraátállításnak sok negatív egészségügyi hatása van, ami most a szokatlanul meleg napon fokozottan igaz lehet.

Sztrájk Brüsszelben, száz szombati járatot töröltek a Zaventem repülőtéren

Több mint száz járatot töröltek a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt szombaton a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren.

Lakáskassza. A Fundameta már lépett

Az állami támogatás megszűnésével kényszerhelyzetbe kerültek a lakástakarék-pénztárak. A Fundamenta lépett először. Az MNB már jóvá is hagyta az új feltétekkel kínált konstrukciót. 

A Die Zeit a német – magyar kapcsolatokról: Der doppelte Orban

A német gazdasági szereplők mit gondolnak a Berlin-Budapest kapcsolatáról? Hogyan befolyásolja a politika a befektetői döntéseket? Erről szól a tekintélyes német lap, a Die Zeit gazdasági újságírójának cikke, ami a Die doppelte Orbán címmel jelent meg nemrégiben. Lapszemle

Már lehet háztartási gépekre pályázni: 45 ezer a támogatás

Háztartási gépcseréhez támogatást ad a költségvetés. A takarékossági mutatók függvényében 25-40-45 ezer forint pályázható hétfőtől beadhatók a pályázatok. A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, november 5. és 19. között lehet benyújtani. Táblázat a benyújtási határidőre.

Drágák itthon a lakások, a régió azonban még drágább

A Duna House adatai szerint 20 százalékkal nőttek Budapest belvárosában az ingatlanárak a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor még mindig alacsonyabbak, mint a környező fővárosokban.

 A betonéhség felzabálja a természetet

Környezetvédők tiltakoznak, mert szerintük a betonkészítéshez szükséges több milliárd tonna homok és kavics bányászásával, a tengerpartok és a folyómedrek kimerülnek. A BBC News a gazdasági elemzőj, Tim Bowler azt a nézetet is osztja, hogy  az építőipar az üvegház hatás egyik fő okozója azáltal, hogy a cementgyártás önmaga egyedül felel a globális széndioxid kibocsátás 7 százalékáért.

Japán kolbászban megtalálták a sertéspestis vírusát

A  vészesen terjedő, afrikai sertéspestis pusztít Kínában. Arról is beszámol az írás, hogy fagyasztott élelmiszerben már fellelték a vírust Japánban is.

Háromnapos autó show a Millenárison

Kilenc autómárka több mint 50 új modelljét ismerheti meg az, aki ellátogat a hét végén a  fővárosi Millenárisra. A Budapest Auto Show  október 26-28. között tartott rendezvényén a tesztvezetésre is lehetőséget kaphatnak. 

Hamarosan megtelhet a Duna medre

A Duna vízgyűjtő területének térségében jelentősebb mennyiségű eső várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Életfogytiglanra ítéltek Romániában egy nőt, aki a metró elé lökött egy fiatalt

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek Romániában minősített emberölés vádjával egy nőt, aki tavaly decemberben a bukaresti metró elé lökött egy fiatal nőt. Az ítélet nem jogerős. 

Palkovics: a cégeknek a technológia, a munkavállalóknak a tudás ad új lehetőséget

Az év első nyolc hónapjában 6,3 százalékkal nőtt a magyarországi járműgyártás termelése; ehhez a teljesítményhez elengedhetetlen a korszerű tudással rendelkező szakemberek munkája - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Mercedes Benz Academy átadásán Kecskeméten. 

Már nem csak használt autóra futja

A devizahitelek jórészének kifutása mellett az alacsony kamatkörnyezet és a növekvő jövedelmek is jót tesznek az új autópiacnak, ami idén már jelentős növekedést produkál – véli Erdélyi Péter Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) ügyvezető elnöke.

Kolosi Tamás, a márkaépítő könyvkereskedő

Aki az állam segítségéért kiált, nem ismeri a helyzetet. A könyvpiac köszöni, jól van: önerőből túlélte a válságot és az egyik legnagyobb szereplőnek számító Alexandra bedőlését – értékel Kolosi Tamás a Líra Könyv Zrt. elnöke, aki beszél üzleti karrierjének indulásáról, arról, hogy az üzleti életben miért fontos szövetségeket kötni és hogy mikor várható az Amazon piacra lépése.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább