HirdetésHirdetés

Havi cikkek: March, 2019

Varga: nem szakadhatnak el egymástól a verseny- és a közszféra bérei

A KSH legfrissebb adatai szerint januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a bruttó átlagkereset 343 500, a nettó 228 400 forint volt. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a 2016-ban kötött hatéves megállapodás hatása az idei béradatokon is érződik.

Csúcsra tör a Huawei – 300 millió eladott készülék egy év alatt

Növelte fogalmát és nyereségét tavaly a Huawei Technologies kínai mobilhálózati berendezésgyártó-vállalat, amely további fejlesztésekkel kíván stratégiavezető pozícióra szert tenni a gazdasági digitalizáció korszakában meghatározó 5G mobilhálózati rendszerek terén.

Nőttek az ipari termelői árak februárban

Az ipari termelői árak februárban 2,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.

Tőzsde – Erősödéssel indult a kereskedés Nyugat-Európában

Pluszban indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában.

KSH: nettó 228 ezer forint volt az átlagkereset januárban

Januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a bruttó átlagkereset 343 500, a nettó 228 400 forint volt.

Drágult a benzin és a gázolaj

A Mol bruttó 6 forinttal emelte a 95-ös benzin, és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.

BÉT – Pozitív nyitásra számítanak az elemzők a tőzsdén

Pozitív nyitásra számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a piaci elemzők. 

Frissítették a Boeing 737 MAX-ek szoftverét

Kiadta a Boeing a 737 MAX-os repülésirányító rendszere szoftverének frissítését, amely újabb biztonsági funkciókkal bővült.

BÉT – Szakértő: mérsékelt pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,71 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 41 413,91 ponton zárt csütörtökön.

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, a gazdasági növekedés lassulása miatt fokozódó aggodalmakat nem tudták ellensúlyozni a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások jelentős haladásáról szóló hírek. 

A Volkswagen több mint koncepció autója

A Volkswagen I.D. Crozz egyetlen működő példányát az AMTS nemzetközi kiállításon mutatták be a magyar közönségnek. A koncepcióautót egyedisége miatt egészen nagy összegre, egymilliárd forintra  biztosították. Méltán: nem klasszikus tanulmány autóról van szó, 2021-től indul a modell sorozatgyártása, amelyet a VW az emobilitás csúcsmodelljei közé sorol.

Innovációs Nagydíj – Nyolc pályázó vehetett át elismerést

A múlt évben elért kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítmény elismeréseként átadták a pályázaton elnyerhető 2018. évi Innovációs Nagydíj elismeréseket a Parlamentben.

Keletről nyugatra, délről északra – orvosexodus Európában

Van olyan német kórház, ahol az orvosok háromnegyede külföldi. A kamara elnöke etikátlannak tartja a külföldi doktorok toborzását. Magyarországot évente közel ezer orvos hagyja el. Ugyanennyi nyugdíjba megy, de csak hétszáz friss diplomással számolhatunk. Az egész kontinens orvoshiánnyal küzd. 2020-ig 230 ezer doktor elvesztésével kell számolnunk.   

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miközben Pekingben folytatódtak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, de a gazdasági növekedés lassulásától való félelmek makacsul kitartanak és fékezik a kockázatvállalási hajlandóságot. 

Brexit – Az alsóház pénteken szavazhat újra a megállapodásról

A brit kormány tervei szerint pénteken ismét a londoni alsóház elé kerülhet a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodás.

MNB-prognózis: 2021-ig a jegybanki cél körül marad az infláció

A jegybank elérte az inflációs célját, a következő negyedévekben az infláció a 3 százalékos jegybanki cél körül ingadozik, az adószűrt maginfláció az őszi hónapokig tovább emelkedik, majd 2019 végétől mérséklődik.

Megütötte a főnyereményt: 770 millió dollárt nyert egy lottózó

Átszámítva 220 milliárd forintot nyert a lottón egy amerikai fogadó, ez a lottótörténet harmadik legnagyobb nyereménye az Egyesült Államokban.

Munkaerőpiaci program. Újabb három megyét vont be a kormány

Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-Szolnokra terjeszti ki a Pénzügyminisztérium az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját, amelybe a 2020 tavaszáig az egész országot be kívánja vonni.

Bedőlt a fapados Wow Air – minden járatot töröltek

Minden járatát törölte és beszüntette üzemelését az izlandi fapados légitársaság, a Wow Air.

Vámháború: az USA nagyobb értékű vásárlási ígéretet vár Kínától

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettessel folytat tárgyalást Pekingben Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője és Steven Mnuchin pénzügyminiszter.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább