Hirdetés
Kezdőlap Hírek Brexit - Reagált a brit külügyér az uniós bíróság döntésére
No menu items!

Brexit – Reagált a brit külügyér az uniós bíróság döntésére

Lényegtelen az Európai Bíróság friss ítélete, miszerint az Egyesült Királyságnak jogában állna egyoldalúan leállítani az európai uniós kiválás folyamatát, a londoni kormánynak ugyanis ez nem áll szándékában – jelentette ki Jeremy Hunt brit külügyminiszter Brüsszelben.

A Brexit leállítása vagy elhalasztása elfogadhatatlan lenne a lakosság azon 52 százaléka számára, aki a kilépésre voksolt a 2016-os referendumon

– emelte ki Hunt az uniós külügyminiszterek tanácsülésének megkezdése előtt.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy “valódi kockázatokhoz” vezetne, ha a parlament alsóháza kedden elutasítaná a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, ami pedig szakértők szerint több mint valószínű.

Rámutatott, hogy az egyezség nem tökéletes, de ez a lehető legjobb és egyben az egyetlen lehetséges megállapodás, ráadásul a bennmaradó tagországok nyilvánvalóvá tették, hogy nem hajlandóak a tárgyalások újranyitására.

“A szerződés teljesíti a túlnyomó többségét azoknak a dolgoknak, melyekre az emberek szavaztak. Valós kockázatai lennének, ha nem ragadnánk meg ezen lehetőséget, amíg van rá mód” – fogalmazott Hunt, hozzátéve, hogy nincs a láthatáron semmilyen jobb alternatíva.

Simon Coveney, az ír diplomácia vezetője megerősítette, hogy az EU és a brit kormány által már elfogadott, jóváhagyásra váró kiválási szerződés szövege semmiképp nem fog már változni.

Mint mondta, a dokumentum “nehezen elért, kiegyensúlyozott” kompromisszum, amely mindkét félre nézve tisztességes.

Az Európai Bíróság hétfőn kimondta, hogy az EU alapszerződésének 50. cikkelye lehetővé teszi a kilépési szándék bejelentésének egyoldalú visszavonását mindaddig, amíg hivatalosan nem lép hatályba a távozás.

Szakemberek szerint az ítélet hatással lehet a kiválási folyamatra, ugyanis a bennmaradás sok brit parlamenti képviselő szemében vonzóbb lehet a komoly gazdasági károkat okozó, megállapodás nélküli kiválásnál, az úgynevezett “kizuhanásnál”, és a kilépést ellenzők számára kedvező döntés nyomán valamelyest nőhet egy második népszavazás esélye is – jelentette az MTI brüsszeli tudósítója.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.