A Ford minibuszos transzfere a megoldás a nagyvárosi dugókra?

A Chariot, a Ford városi transzfer-szolgáltatása a héten elsőként indítja be első olyan európai útvonalait, amelyek kifejezetten a vállalatok és az egyetemi kampuszok számára kínálnak egyszerűbb, stresszmentesebb közlekedést.

A Chariot idén kezdett el működni Londonban; a cég minibuszos transzfer-szolgáltatása praktikus megoldást kínál azoknak a városlakóknak, akik olyan környékeken élnek, ahonnan nehezen jutnak el a tömegközlekedés megállóiba. A Chariot figyelme most a nagyvállalatok és a városon kívül fekvő kampuszok felé fordult, amelyek szintén körülményesen érhetők el tömegközlekedéssel. Azzal, hogy az ide bejáróknak nem kell autóba ülniük, a Chariot hatékonyan csökkenti a forgalomban résztvevő járművek számát, miközben minden érintett számára hatékony közlekedési megoldást kínál.

A rossz tömegközlekedésű munkahelyek folyamatosan szembesülnek azzal a problémával, hogy egyre nehezebben tarthatják meg értékes, tehetséges munkatársaikat, ráadásul – mindent egybevetve – 30.000 fontjukba kerül egy emiatt távozó dolgozó helyettesítése vagy pótlása. Ám ha egy munkavállaló olyan cégnél dolgozik, amely aktívan csökkenti a munkába járás miatti stresszt, sokkal vonzóbbnak tartja a munkahelyét.

Az első új Chariot-útvonal a Chariot és a fenntartható közlekedésre szakosodott, díjnyertes easitNETWORK csoport együttműködésével alakult ki. A szolgáltatás azok számára elérhető, akik rendszeresen ingáznak a Heathrow repülőtér közelében fekvő nyugat-londoni Stockley üzleti park és a fontos tömegközlekedési központként működő Hayes & Harlington Vasútállomás között. Európa egyik legfontosabb üzleti negyedében, a mintegy 75 hektáros területen fekvő Stockley Parkban több mint 7500 ember dolgozik olyan nagyvállalatoknál, mint az IBM, az Apple vagy a BP.

A Stockley Park úthálózata (amelynek része az M25 London körgyűrű, valamint a Heathrow repülőtérre és a fővárosba vezető M4 és M40 főutak) a csúcsidőszakban rendkívül zsúfolt, ezért az irodapark vezetése arra ösztönzi a cégeket és alkalmazottjaikat, hogy lehetőleg tömegközlekedéssel járjanak be, vagy használjanak olyan környezettudatosabb megoldásokat, mint a telekocsi.

Az ingyenes easitSTOCKLEY PARK Shuttle Bus járatok minden hétköznap reggel és délután, vagyis a csúcsidőszakban közlekednek, közbenső megálló nélkül ingázva a Hayes & Harlington vasútállomás és a Stockley Park között. További szolgáltatás a Stockley Park és a közelben lévő Intu Uxbridge bevásárlóközpont között üzemelő Lunchtime Shopper, amely lehetőséget kínál a dolgozóknak, hogy kicsit lazítsanak, és elintézzék a teendőiket.

A Stockley Parkban dolgozó emberek számára praktikus lehetőséget jelent a Chariot szolgáltatása, amelyben egy okostelefonos alkalmazással foglalhatnak ülést maguknak egy minibuszon, majd élőben követhetik, hogy merre jár a kiválasztott jármű. A csekély üzemanyag-fogyasztású, 14 üléses Ford Transit minibuszok tágas, légkondicionált utastérrel teszik kényelmesebbé az utazást.

Az ezen a héten elinduló, ingyenes easitSTOCKLEY PARK Shuttle Bus járatok szeptember 3-án kezdenek teljes kapacitással közlekedni. A szolgáltatás mindenki számára ingyenes lesz, akik december 1-ig feltelepítik telefonjukra a Chariot alkalmazását; ezt követően viszont már csak az easitMEMBER ügyfelek utazhatnak ingyen.