Hirdetés
Kezdőlap Autóipar A Lada él és hódítást tervez Magyarországon
No menu items!

A Lada él és hódítást tervez Magyarországon

A Lada Hungary Kft. rövid távú célja, hogy a márka piaci részesedése elérje az 1 százalékot Magyarországon, hosszú távon pedig a 3 százalék megszerzésére törekszenek – mondta Pataki András a cég vezetője.

Hozzátette, a társaság tavaly 879 új autót értékesített Magyarországon, így a Lada a piac 0,6 százalékát fedte le. Ez az eredmény némileg elmarad a társaság 2017-es teljesítményétől, amikor 1065 járművet tudtak eladni.

Pataki András kiemelte, a piaci részesedés növelése érdekében ki kell bővíteni az orosz járműgyártó az Avtovaz által gyártott Lada személyautók magyarországi termékpalettáját. Ezen felül a gyártónak a motorizáció fejlesztésére is nagy hangsúlyt kell fektetnie, ugyanis jelenleg az Avtovaz az európai piacaira – Magyarország mellett Németországba, Bulgáriába és Szlovákiába – csak euro6-os benzin motorral felszerelt autókat exportál.

Pataki András ugyanakkor megjegyezte, a Lada márka ismertsége, népszerűsége töretlen, az ügyfelek nagy része valamilyen formában kötődik a márkához, ár-érték arányban pedig a legjobb kínálattal rendelkezik a piacon. Véleménye szerint ezt támasztja alá, hogy a Lada márkajelzésű új típusú autók (amelyek között találhatóak terepjárók és családi autók is) ára 3,1 millió forint és 5,1 millió forint között mozog. A tavalyi, alacsonyabb értékesítési mennyiségnek az egész autópiacot érintő, új károsanyag-kibocsátási normára való átállás, és az ennek következtében történő gyártáskiesés volt az oka – mondta a cégvezető.

Felidézte, a kft. 2015 decemberében kezdte meg a Lada személyautók forgalmazását Magyarországon. Az akkor 9 tagú országos márkakereskedői hálózat létszáma mára elérte a 22-t. Az elmúlt alig több mint három év alatt 3000 új Lada talált Magyarországon gazdára, és már 17 ezren látogattak el a Lada márkakereskedésekbe.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Lada Hungary Kft.-nek a 2017-es lezárt üzleti évben 2,82 milliárd forint volt a nettó árbevétele, ami 20,68 millió forinttal haladta meg a 2016-os évét. A társaság 2017-ben 4,49 millió forint adózott eredménnyel zárt, ami 29,68 millió forinttal maradt el a 2016. évitől. /MTI/

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.