Hirdetés
Kezdőlap Edukáció A NAV készült, már elérhető az e-szja
No menu items!

A NAV készült, már elérhető az e-szja

Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján. 2019-ben az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint január 7-étől elérhető a 18SZJA jelű személyijövedelemadó-bevallási felület.

Akik maguk készítik el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon, valamint a NAV eSZJA oldalán (https://eszja.nav.gov.hu) érhető el. Az elkészített bevallások elektronikusan beküldhetők az ügyfélkapun át, a bevallást beküldő adózók nagy része ezt a megoldást választotta tavaly.

A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun nyújtja be a bevallását. A nyomtatvány továbbra is kitölthető az általános nyomtatványkitöltő programmal, és akár papíron is. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható az adóhatóság eSZJA oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármelyik ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.

A NAV ebben az évben még több adózónak, a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan. Nekik azonban az adott tevékenységből származó jövedelemmel, illetve az adóhatósági nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük a tervezetet a beküldés előtt.

Az szja-bevallási és befizetési határidő egységesen, valamennyi adózóra vonatkozóan 2019. május 20-a - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

Saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti az ügyfélkapun keresztül a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon. Aki nem használ ügyfélkaput, március 18-ig többféle módon is, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával kérheti a tervezet postázását: SMS-ben (06-30/344-4304), a NAV honlapján elérhető web űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon (SMS-ben ezt a formát kell alkalmazni: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn).

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.