Hirdetés
Kezdőlap Edukáció A tartós tankönyvbe írni tilos - firkálók így is, úgy is
No menu items!

A tartós tankönyvbe írni tilos – firkálók így is, úgy is

Pár éve a kormány egy remek intézkedéssel rukkolt elő. Ingyen adja a tankönyveket a diákok egyre jelentősebb részének. A kedvezményezettek köre évről évre nő, jelenleg az 1-9 évfolyamosok részesülnek a kedvezményben. Kevesen gondolnak rá, pedig a könyvek egy részét a szokottnál is jobban kell óvni. Akár az ésszerűség határán is túl.

A példa kedvéért tegyük fel, hogy a gyermekünk épp ötödik osztályos lesz, s mi átvesszük a könyvtárban a tankönyvcsomagot, aminek örülünk: ingyen van. A tizennégy könyv közül, amit kapunk, vannak érintetlenek, de akad köztük néhány “kopottas” példány is. Mi lehet ennek az oka?

Először is az, hogy bizonyos könyvek esetében meghatározott a státusz. Tartós tankönyv, így az iskolában kell tárolni több évig, s felhasználni a következő tankönyvosztásnál. Az évfolyamonkénti normatív támogatás is szabályozott. Hetedik évfolyamon 15 ezer forint, nyolcadikban 12 ezer forint, kilencedikben 20 ezer forint. Sokszor a normatíva nem fedezi a megvásárlásra váró könyvek értékét, így jól jönnek a visszaforgatható tartós tankönyvek. A visszaforgathatóságnak azonban ára van. Esetünkben éppen az, hogy nem a mi gyerekünk az első és egyetlen használója. A könyvön már Pistike neve díszeleg, aki sajnos kissé elpiszkolta, esetleg rá is csöpögtette a kakaót, és alá is húzta a kilencvennegyedik oldalon a helyesírási hibákat.

No igen, mondhatjuk, akár érvelhetünk is azzal, hogy szigorúan tilos könyvtári könyvbe írni! De ezt nagyon nehéz megállni, ha egyszer az a bizonyos tartós tankönyv tele van csábítóbbnál csábítóbb feladatokkal.

Egy kiragadott példa a Sokszínű magyar nyelv tankönyvcsalád, amely ötödiktől minden évfolyamon elérhető lenne. Persze a listáról, amelyről a tanárok a tankönyveket választhatják, csak bizonyos évfolyamok számára rendelhető, de ez most mellékes. Ez a tankönyv színes, érdekes, gyerekközpontú, és ami a legfőbb, nemcsak a munkafüzet, de a tankönyv is tele van érdekes feladatokkal. Mit lehet tenni?

Vagy lefénymásoltatjuk a szülőkkel, ami drágább, mintha megvenné a könyvet, vagy enged a gyerek a tanári felszólításnak, s megszegve a szabályokat, galádul kitölti a kért feladatokat. Aztán a tanév végén megszégyenülve adja vissza a tankönyvet, s vagy bevallja tettét, vagy próbálja megúszni a szembesítést.

Ha kiderül, akkor hivatalosan nem fizetheti ki, hiszen az iskolák önállóan nem gazdálkodhatnak pénzzel. Alapelvárásként tehát neki és szüleinek el kell mennie egy tankönyvboltba, s szerezni egy ugyanilyen példányt, amit leadhat a suliban. Vagyis, egyetlen könyv beszerzése több költség és több utánajárás, mintha eleve megvehette volna.

Éppen ezért az iskolák próbálnak kiskapukat keresni, hogy megkönnyítsék a szülők dolgát.

Felajánlják, hogy aki végleges használatra szeretné a tankönyvet, az megveheti, esetleg a tanév végén kártérítés formájában kifizetheti az árát. Egyik sem szabályos és egyik sem öncélú. Az utóbbi (kártérítés) megbocsáthatóbb, az előbbi (eleve megvétel) praktikusabb.

És ha elhagynánk, vagy elvesztenénk a könyvet – tényleg, vagy formailag?

Talán a döntéshozók is elfogadják, ha valaki elhagy egy könyvet, mégis könnyebb az iskolának nagyobb számban, kedvezményes áron, kevesebb utánajárással megrendelni. De! Ha a vásárlás év végére marad, akkor a következő tankönyvrendelésnél már hiányként jelenhet meg, ráadásként jóval nagyobb adminisztrációval.

Köztes megoldásként az iskola saját hatáskörén belül dönthet úgy, hogy ezt a könyvet nem sorolja a tartósak közé, így ténylegesen megvalósul az ingyenesség, s a gyerek firkálhat a könyvébe szabadon, hiszen az övé marad. De még mindig ott az ének, a természetismeret és más tantárgyak…

F. B.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett