A világ legidősebb férfija volt

Kép: AzÜzlet.hu / Forrás: WSET
A világ legidősebb férfija, a japán Nonaka Maszazót 113 éves volt

 Elhunyt a világ legidősebb férfija, a japán Nonaka Maszazót 113 éves korában vasárnap reggel érte a halál otthonában – közölte családja.

Nonaka a Hokkaido szigetén lévő Asoróban született 1905. július 25-én, abban az évben, amikor Albert Einstein közzétette relativitáselméletét.

“Megrázott minket e nagy öregnek a halála. Tegnap még jól volt, úgy ment el, hogy semmi nyűgöt nem okozott családunknak” – mondta unokája, Juko.

Foto: AzÜzlet.hu / TwitterTwitter
 Elhunyt a világ legidősebb férfija, a japán Nonaka Maszazót 113 éves korában vasárnap reggel érte a halál otthonában – közölte családja.

A férfit, akinek családja egy termálforrás melletti vendégfogadót működtet már négy nemzedék óta, tavaly nyilvánította a Guinness-rekordok a világ legöregebb férfijának.

Ugyan kerekesszékbe kényszerült, de mindent elvégzett maga körül.

Étkezések után szeretett valami édességet fogyasztani, újságot olvasott, televíziózott, és hetente egyszer magas is megfürdött a meleg forrásban.

Felesége, akivel két fia és három lánya volt, 1992-ben halt meg a család szerint.