Hirdetés
Kezdőlap Turizmus A Wizz Air hét eurót, a Ryanair nyolcat kér a poggyászért
No menu items!

A Wizz Air hét eurót, a Ryanair nyolcat kér a poggyászért

November 1-jével ismét változik a Wizz Air diszkont légitársaság poggyász-szabályzata, az utasok ingyen felvihetnek egy kézipoggyászt a fedélzetre. A Ryanair szintén november 1-jével változtatja meg a poggyászokra vonatkozó szabályzatát.

A társaság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az utasok legfeljebb 40x30x20 centiméteres csomagot vihetnek fel díjmentesen a kabinba, az ennél nagyobb, 55x40x23 centiméteres csomagokat csak az elsőbbségi szolgáltatást vásárló utasok vihetik fel. Ők viszont második poggyászként is magukkal vihetik azt a gép fedélzetére.

A megváltozott utazási szokásokhoz igazodva a Wizz Air járatain 7 euróért egy legfeljebb 10 kilogrammos poggyász is vihető, ezt a csomagot viszont fel kell adni az utasfelvételi pultoknál.

Johan Eidhagen, a Wizz Air marketingigazgatója az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, a korábbi poggyászszabályok tapasztalatai alapján vezették be az új szabályozást. Évente több mint 10 ezer járat késését okozzák a poggyászhoz kapcsolódó földi kiszolgálási problémák, ezeket szeretnék az új szabályokkal csökkenteni, ugyanakkor a szabályokban további finomhangolások is lehetnek – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a 7 eurós díj bevezetésével nem a kiegészítő árbevétel növelése a cél, ez a tétel várhatóan nem okoz szignifikáns változást a társaság üzleti eredményében.

Az elmúlt öt évben a társaság adatai szerint az úti célokon eltöltött idő hossza folyamatosan csökkent, mára minden harmadik Wizz-utazó három vagy kevesebb napos utat foglal, ezért az utasok könnyű, praktikus csomaggal repülnek.

Az utasok egyharmada vásárolt feladott poggyászt, és hétből átlagosan egy utas vitte fel a fedélzetre a kézipoggyászt.

Az október 10. előtt foglalt, november 1. utáni időszakra szóló, elsőbbségi szolgáltatás nélküli foglalásokhoz a Wizz Air díjmentesen hozzáad egy 10 kilogrammos feladott poggyászt, míg a szintén korábban foglalt és november 1. utáni időszakra szóló, de feladott poggyászt tartalmazó foglalásokhoz díjmentesen elsőbbségi szolgáltatást ad a légitársaság.

A Wizz Air versenytársa, a Ryanair szintén november 1-jével változtatja meg a poggyászokra vonatkozó szabályzatot, amely szerint elsőbbségi szolgáltatás nélkül csak egy kis méretű kézipoggyász vihető fel a fedélzetre, minden más csomagot fel kell adni és ezért 8 eurót kell fizetni.

A Wizz Air legutóbb augusztus végén változtatta meg a csomagkezelési szabályzatot, akkor vezették be, hogy a 40x30x18 centiméternél nagyobb csomagokat fel kell adni, bár ezért fizetni nem kell.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.