Hirdetés
Kezdőlap Hírek Áder János: ma már nem a kamatokat, a Föld tőkéjét éljük fel
No menu items!

Áder János: ma már nem a kamatokat, a Föld tőkéjét éljük fel

Szakítani kell a “dobd el” kultúrával a klímavédelem és a fenntartható fejlődés érdekében, a klímaváltozás elleni küzdelemből pedig mindenkinek ki kell vennie a részét – mondta Áder János köztársasági elnök, kiemelve, hogy a Föld népessége 2050-re elérheti a 10 milliárdot, és még jobban felgyorsulhat a bolygó erőforrásainak felélése.

Az államfő a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnázium diákjainak a Fenntarthatósági témahét keretében tartott rendhagyó tanórát. Rámutatott: az emberiség az elmúlt 150 évben a “kitermeljük, feldolgozzuk, rövid ideig használjuk, majd eldobjuk” logikára épülő közgazdasági szemlélet szerint élt. E szemlélet helyett szükséges az a gondolkodás, amely a hulladékot nem szemétnek, hanem felhasználható nyersanyagforrásnak tekinti. A kaposvári előadás volt az első rendhagyó fenntarthatósági, interaktív tanóra, amelyet interneten az egész országban követni lehetett.

Áder János hangsúlyozta: a klímaváltozás elleni küzdelemben alapvető fontosságú a nemzeti kormányok és a leginkább szennyező cégek vállalásainak teljesítése a szennyezés csökkentéséért, de komoly szerepe van a tudománynak, a hatékony gazdálkodásnak, a jó vállalati megoldások elterjedésének és a takarékoskodásnak is.

Megoldást kell találni arra, hogyan tudjuk hosszú távon, környezet- és költségbarát módon biztosítani a megtermelt, de az adott pillanatban fel nem használt energia tárolását, s miként lehetne javítani a vízgazdálkodást a hatékonyabb mezőgazdaság érdekében – sorolta a tudomány feladatait.

Az államfő a vállalati megoldások között magyar fejlesztésű organikus és napelemes víztisztító művek működési elvét osztotta meg hallgatóságával, továbbá kitért a klímavédelmi takarmányokra, amelyekkel 80 százalékkal csökkenthető a szarvasmarhatartásból eredő és a globális felmelegedés szempontjából a szén-dioxidnál sokkal veszélyesebb metángáz mennyisége.

Áder János szólt arról, hogy az egyén szintjén a megelőzés, a csökkentés, az újrahasználat, az újrahasznosítás, a komposztálás, a megjavítás elve mentén érdemes gondolkodni, s nagy gondot kell fordítani az energiatakarékosságra.

Kép: MTI/Varga György

A köztársasági elnök az MTI jelentése szerint kiemelte, hogy 100 évvel ezelőtt 2 milliárd ember élt a Földön, számuk már 7,5 milliárdra nőtt, 2050-re pedig elérheti a 10 milliárdot.

Jelezte, a népességnövekedés, az urbanizáció egyre nagyobb kihívást jelent az élelmezés és az energiaellátás tekintetében, aminek következménye a Föld erőforrásainak gyors felélése.

Ötven évvel ezelőtt évente még annyit erőforrást használtunk el, amennyit a Föld reprodukálni tudott, ma 1,7 bolygónyit. Korábban a tőke kamataiból éltünk, ma a tőkét éljük fel – fogalmazott.

A földfelszín hőmérséklete az ipari forradalom óta nő, de az elmúlt 150 évben, különösen az elmúlt fél évszázadban felgyorsult – mondta az államfő. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt száz év legmelegebb 20 évét hagytuk maguk mögött az elmúlt 22 esztendő során.

Áder János hangoztatta: ma már “90 százalékos a tudományos konszenzus” abban, hogy a klímaváltozás az emberi tevékenység következménye. A jelenségre példaként hozta fel a gyakoribb természeti katasztrófákat, a tengervíz savasodását, a megváltozott csapadékeloszlást, hőmérsékleti rekordok megdőlését, a hosszú ideig tartó hőhullámokat, és egyebek mellett az élővilág pusztulását is.

Az államfő az előadás során többször kérdéseket intézett hallgatóságához, amelyekre a tanulók okostelefonjuk segítségével válaszolhattak.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

A szakember hangsúlyozta, hogy a feszes munkaerőpiac miatt a hazai gazdaságnak várhatóan hosszú távon is szüksége lesz vendégmunkásokra.

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Energetikai tanácsadási szolgáltatásokra kérhetnek támogatást vállalkozások

A támogatási kérelmeket a vali.hu honlapnján keresztül, a program oldalán lehet benyújtani május 2-án 12 órától.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.