Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Almanap. "Nem segít az egyéni megoldáskeresés"
No menu items!

Almanap. “Nem segít az egyéni megoldáskeresés”

A hazai almatermesztés problémáinak megoldásához közös javaslat, megegyezés és a gazdák összefogása szükséges – mondta az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban, az Őszköszöntő Szabolcsi Almanap elnevezésű rendezvényen.

Nagy István szavai szerint a nehézséget az okozza, hogy az ágazat minden szereplője egyénileg akarja megoldani a helyzetet, ám a kormány asztalára olyan közös szakmai javaslat kerülhet nemsokára, amely hosszú távon biztosíthatja az almatermesztés jövőjét Magyarországon.

A most meghozott döntés helyessége körülbelül tíz év múlva fog látszódni – rögzítette a rendezvényen megjelent termelők és meghívott döntéshozók előtt a tárcavezető.

Nagy István elmondta, a Vidékfejlesztési Operatív Programban októberben és novemberben megnyíló 50 milliárd forint értékű pályázati összegből mintegy 40 milliárd forintot lehet fordítani élelmiszeripari fejlesztésekre, vagyis akár az almaágazatot érintő beruházásokra, hűtőházak vagy almatárolók építésére is.

Van egy olyan keret és lehetőség, amellyel megfontoltan kell élni. Nem egy-egy ültetvény kérdését kell megoldani, hanem ágazati szinten kell gondolkodni – fogalmazott a miniszter.

Emlékeztetett a néhány héttel ezelőtti léalma körül kialakult helyzetre, és hozzátette, hogy most az étkezési alma fogyasztásának szükségességére kell felhívni a figyelmet.

A tárcavezető szerint azt kell kitalálni, hogy lehet augusztustól áprilisig friss almát tenni a boltok polcaira, és hogyan lehet az almából készült, feldolgozott termékeket kínálni a vásárlóknak.

Az agrárminiszter az MTI kérdésére elmondta, hogy a léalma nyomott ára az étkezési alma árán is meglátszik. A termés jó, a gazdák keresik a hűtési és tárolási lehetőségeket, a kapacitáshiány azonban hátráltatja a jó ár kialakítását – jelezte.

A szeptember közepén megjelent előrejelzések szerint Magyarországon idén a tízéves átlagnál mintegy 25 százalékkal magasabb, 730 ezer tonna almatermés várható, ennek 25-30 százaléka étkezési, 70-75 százaléka ipari alma.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.