Hirdetés
Kezdőlap Hírek Átadták az MNB Lámfalussy- és Popovics-díját
No menu items!

Átadták az MNB Lámfalussy- és Popovics-díját

A Magyar Nemzeti Bank által alapított Lámfalussy-díjat Yves Mersch, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának tagja, a Banque Centrale du Luxembourg korábbi elnöke, a Popovics-díjat pedig Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kapta.

Yves Mersch

Az MNB kiemelte: Yves Mersch 1998-as megalakulása óta tagja az EKB Általános Tanácsának, az EKB Kormányzó-tanácsának pedig a legrégebb hivatalban lévő tagja.

A luxemburgi születésű jogász egyebek mellett a francia becsületrend lovagja, a University of Luxembourg tiszteletbeli professzora, több nagy nemzetközi szervezetben például a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) és a Világbankban – képviselte országát, valamint a magánszektorban több ágazatban is tevékenykedett.

Novák Katalin

Novák Katalin 2014. óta tölti be államtitkári pozícióját, ahol három gyermek édesanyjaként elkötelezetten képviseli a magyar családok, a fiatalok és idősek ügyét – mutatott rá a jegybank utalva arra, hogy az államtitkárt a gyermekvállalás ösztönzését szolgáló kormányzati intézkedések miatt tüntették ki.

Az államtitkár számos magyarországi elismerés mellett – például a Nagycsaládosok Országos Egyesületének díja – a Francia Nemzetgyűlés emlékérmét is elnyerte 2017-ben, illetve a Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozatával tüntették ki.

A jegybank felidézte, az euró “atyjának” nevét viselő Lámfalussy-díj célja, hogy elismerje azon nemzetközileg is kiemelkedő szakmai teljesítményeket, amelyek befolyással vannak a nemzetközi monetáris politikára.

Az MNB első elnökéről elnevezett Popovics-díjjal a kiemelkedő szakmai munkát nyújtó hazai és külföldi közgazdászokat díjazza a jegybank.

Az MNB közölte: a díjátadó gálaestet követően, hétfőn tartják meg a Lámfalussy Lectures szakmai konferenciát. A több jegybankelnök részvételével zajló rendezvény idei központi témája a következő évtizedben várható európai és ázsiai felzárkózás – számolt be az MTI.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.