HirdetésHirdetés

Boruzs Álmos - AzÜzlet.hu

Papírforma Kínában? A bevált vezetőt harmadszor is megválaszthatják

Hszi Csin-pinget a várakozások szerint a hétvégén harmadszor is megválasztják a Kínai Kommunista Párt élére, illetve minden bizonnyal kínai elnöki pozíciójában is megkezdheti harmadik ötéves ciklusát. Ezzel ő lehet Mao Ce-tung óta a leghatalmasabb uralkodó Kínában, amellyel stabilitást biztosíthat az ázsiai országnak, de elkeseredett rivalizálásokat is szíthat pártjában.

Együtt tölt a világ: újratervezhet az Apple

Az Apple következő iPhone-ja már valószínűleg USB-C töltővel lesz felszerelve, miután a közös töltőkről szóló európai törvény egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz.

A megmentőnek szánt holland gázzal mégsem lehet számolni

Hollandia szélmalmokkal tarkított mocsaras vidéke alatt húzódik Európa legnagyobb földgázkészlete. A kiterjedt groningeni mező elég kiaknázatlan kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy már ezen a télen helyettesítse az egykor Németország által Oroszországból importált tüzelőanyag nagy részét. Ám a kitermelést a bővítés helyett leállítják.

II. Erzsébet temetése nagy dilemmát jelent a munkáltatóknak

Sem iskola, sem McDonald's, sem mozi. A II. Erzsébet halálát követő komor hangulat ellenére Nagy-Britanniában kritikákat, internetes gúnyolódást és egyes esetekben széles körű zavart váltott ki a döntés, amely szerint a királynő temetése napján a gazdaság nagy részének le kell állnia.

Megszületett az NBA történetének csúcsgázsija – itt a toplista

LeBron James kétéves, 97,1 millió dolláros szerződéshosszabbításról állapodott meg a Los Angeles Lakersszel, amivel az NBA történetének legjobban fizetett játékosa lett.

Oroszország fejvesztve kereshet új vevőket az olajára

Oroszország dacol az olajkitermelés összeomlásával kapcsolatos várakozásokkal, Moszkvának azonban meg kell dupláznia erőfeszítéseit, hogy új vevőket találjon, ha nem akarja, hogy a következő hónapokban csökkenjen a kitermelés.

Az ukrajnai invázió négy évvel vetette vissza az orosz gazdaságot

Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója négy évvel vetette vissza az orosz gazdaságot a támadást követő első teljes negyedévben, és ezzel az egyik leghosszabb visszaesés útjára lépett.

Transznyefty: a szankciók miatt Oroszországból Magyarország felé is leállt az olaj

Az Ukrajnán keresztül Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba irányuló orosz nyersolaj áramlása a múlt héten leállt, miután a szankciók megakadályozták a tranzitdíj megfizetését - közölte a Transznyefty orosz csővezeték-üzemeltető.

A világ nagyon várta az ukrán gabonaszállítmányt. De nem mindenki

A napokban nagy figyelem övezte az első gabonaszállítmányt, amely elhagyta Ukrajna újonnan megnyitott kikötőit. Ám a hajó most a Földközi-tengeren vesztegel új vevőt keresve, ugyanis elvesztette eredeti megrendelőjét.

Az oroszok is el akarják kerülni a zaporizzsjai atomkatasztrófát

Oroszország bejelentette, hogy kész nemzetközi megfigyelőket fogadni az ukrajnai Zaporizzsjai atomerőműben, amelynek biztonsága kétséges, miután a múlt héten támadás érte.

Európa téli gázellátása három ázsiai országtól is függ

Miközben Európa leválóban van az orosz tüzelőanyagokról, és igyekszik elegendő földgázt és szenet biztosítani a télre, erőfeszítéseinek sikere nagyban függ a világ másik felén található három országtól: Japántól, Dél-Koreától és Kínától.

Pelosi nem véletlenül beszélt a világ legnagyobb chipgyártójának elnökével

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke ugyan már elhagyta Tajvant, látogatása ismét reflektorfénybe helyezte a szigetország globális chipellátási láncban betöltött kritikus szerepét, és különösen a világ legnagyobb chipgyártóját, a TSMC-t.

A volt német kancellár lenne a békegalamb?

Németország egykori kancellárja, Gerhard Schröder - akit sokat bíráltak a Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatai és az orosz állami energetikai cégeknél betöltött jövedelmező állásai miatt - elmondta, hogy a múlt héten Moszkvában találkozott az orosz elnökkel, és szerinte a Kreml nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború befejezéséről.

Oroszország az atomenergetikai piacon is nyomul

Egyre kudarcosabbá válnak az Egyesült Államok azon erőfeszítései, amelyek a Kreml globális atomenergia-piacok feletti befolyásának gyengítésére irányulnak. Ennek ékes példája az is, hogy a Roszatom kulcsszerepet vállalhat a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség októberi csúcstalálkozóján. Néhány európai diplomata most azért lobbizik, hogy az eseményen szóba kerüljön Oroszország ukrajnai offenzívája is.

Háborús bűnösök a nagy amerikai és európai bankok az ukránok szerint

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik vezető tanácsadója szerint a nagy amerikai és európai bankokat "háborús bűnök elkövetése" miatt kellene felelősségre vonni az orosz rezsimmel folytatott kereskedelem finanszírozása miatt.

Putyin új fegyverrel vághat vissza Európának

Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb fegyvert talált, amelyet az Ukrajnát támogató európai országok ellen használhat: a kazah nyersolajat. És ez szinte semmibe sem kerül neki.

Mégsem menti meg a világot a sarkvidéki orosz olajprojekt?

Szankciók fenyegetik Oroszország hatalmas olajprojektjét, márpedig a Vostok Oil nyugati pénz és importált technológia nélkül visszaeséssel néz szembe.

Gáz van a Gazpromnál: nem fizetnek osztalékot

Az orosz energiaipari óriás, a Gazprom csütörtökön piaci értékének több mint negyedét veszítette el, miután az állami tulajdonú vállalat úgy döntött, hogy nem fizet osztalékot.

A szerb kormány csatlakozna az EU-hoz, a szerbek nem

A szerbek többsége elutasítaná az Európai Uniós tagságot - derül ki abból a felmérésből, amely szerint a szerbek továbbra is Oroszország és Vlagyimir Putyin elnök mellett állnak, noha a szerb kormány szeretne csatlakozni a blokkhoz.

Putyin orosz szövetségese szerint Oroszország mindent odadobott a háborúval

Oleg Gyeripaszka milliárdos alumíniumipari mágnás - aki Vlagyimir Putyin közeli szövetségese - kedden helyi újságírókkal beszélgetve az ukrajnai háború ellen emelt szót, és azt sugallta, hogy Oroszország az inváziója után nem lesz nyertes.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább