HirdetésHirdetés

Érsek M. Zoltán - AzÜzlet.hu

Nagy Károly professzor: A koronavírus velünk marad, de már együtt tudunk élni vele

A  koronavírus járványnak nem lesz második hulláma, mert még az elsőnek sincs vége – állítja Nagy Károly professzor, aki tíz évig vezette a SOTE Orvosi Mikrobiológiai Intézetét és ma is aktív virológus. Szerinte a gazdaság leállítására azonban nem kerül sor, mert az emberiség annyira kiismerte a vírust, hogy alkalmazkodni tud hozzá. Az első hatásos vakcina legkorábban szeptemberben születhet meg, és a Farkas Bertalan űrrepülése alkalmával is kísérlet alá vetett Interferon is esélyes lehet.

Bugár Csaba: kockázati tőke – reális alternatíva

A kockázati tőke éppen a befektetés kockázatai miatt nem olcsó, de segíthet abban, hogy egy ígéretes ötlettel a növekedés új szintjére lépjen egy vállalkozás – vallja Bugár Csaba az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója.

Braun Márton: az MVA tudást is kínál, nem csak kedvezményes forrást biztosít

A válsághelyzet időszakában az átlagosnál is nagyobb feladat hárul a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványra (MVA), amely a nem, vagy kevésbé bankképes mikrovállalkozások finanszírozásában és vállalkozóvá válásában tölt be jelentős szerepet. Erről Braun Márton, a 30 éves MVA ügyvezető igazgatója beszélt AzÜzlet.hu-nak.

Virtuális munkahelyi élményekkel tankolt fel a Shell

Virtuális kávézás, real time kérdőiv és kiegészítés a kiesett jövedelem pótlására – ez a Shell gyakorlata a koronavírus járvány időszakához kötődő home office időszakára. Solti Andrea, a Shell Hungary Zrt. Igazgatóság elnöke szerint a mostani időszak tapasztalatai hosszú időre meghatározhatják a munkaszervezés jövőjét.

Drágább lesz az új autó

A koronavírus átmenetileg a világ autóiparát is lélegeztetőgépre tette azzal, hogy a járvány kitörése óta drasztikusan visszaesett az új autók értékesítése. De a gyárak újraindultak és a piac csak ideig óráig teremti meg az alku lehetőségét, mert a hosszútávú tendenciák az áremelkedés irányába mutatnak – fejti ki Dr. Madácsi Roland az Autovista Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Pandémia-mérleg. Mit tehet és tett az Európai Unió?

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője és elemzője válaszolt AzÜzlet.hu kérdéseire, amelyek az európai közösség intézményeiről szóltak, arról, hogy a járvány drámai következményeinek kezelésében milyen eszközöket alkalmaztak és milyen támogatást nyújtanak a gazdaságok talpra állításában. Interjú Zupkó Gábor képviseletvezetővel és Gyenes Zoltán gazdasági elemzővel.

Károlyi László – A Home Office kényszer tanulságai

A home office kényszer, azonban számtalan tanulsággal jár, amit ha megértünk és beépítünk a folyamatainkban, versenyelőnyt is jelenthet a későbbiekben - állítja Károlyi László a Legrand Zrt. vezérigazgatója.

Nemzeti összetartozás lélekben, a nagyvilágban

Az elmúlt tíz évben az itthon, illetve az elszakított területeken élő, valamint a hazánkból a világ másik felére sodródott magyarok egymásra találásának megünneplése ugyan a koronavírus okozta társadalmi távolságtartás miatt komoly kihívás lett, a nemzeti összetartozás érzése így is megmarad, csak az ünneplés időpontja változik, a tervezetthez képest más formában valósul meg – fejtette ki Pánczél Károly az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke AzÜzlet kérdésére válaszolva. 

Markovich Béla a home office-ról, a mentális egyensúlyról és a kézfogás varázsáról

Az építőiparban ugyan megkerülhetetlen az utazás, de a szociális távolságtartás és a fertőtlenítés nálunk így is alapkövetelmény, miközben kiemelten fontosnak tartom, hogy munkatársaim nemcsak szellemileg, mentálisan is jól viseljék ezt a nehéz időszakot – mondta AzÜzletnek Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

HunBizFlo. Amerikai kamara a magyarokért, a vállalkozókért

Az amerikai magyar vállalkozások, valamint a Florida és Magyarország közötti üzleti kapcsolatok fellendítéséért alakult meg a közelmúltban a Hungarian Chamber of Busines and Commerce in Florida.

Költészetnapi közös kanadai virtuális verselés

A diaszpórában élő magyarok közösségének megtartása szempontjából még az átlagosnál is nagyobb kihívást jelent a kötelező fizikai távolságtartás a nagy kiterjedésű Kanadában. A magyar költészet napján az online tér nyújtott segítséget a közösségnek, a közös versmondáshoz.

Ha kell, házhoz megy a CT berendezés

Miközben a kockázati tőke szerepe Magyarországon egyelőre marginálisnak mondható, az átadásakor Közép-Európa legmodernebb hazai, CT-vel ellátott, szűrőbuszának megszületése ilyen sikertörténet  - ami a koronavírus idején különösen aktuális. A magánbefektetői ötletet hét éve, az állam által létrehozott Széchenyi Tőkealap-kezelő karolta fel, akit már az indulás utáni évben, az előírásoknak megfelelően kivásárolt a tulajdonostárs.

Kapitány István: Az alkalmazkodás a menedzsereknél is kulcskérdés

A magyar menedzserek, nemzetközi viszonylatban is top kategóriások, de a kapcsolati háló építésében még érdemes előbbre lépniük – állítja Kapitány István, a Menedzserek Országos Szövetsége új elnöke, a Shell globális kiskereskedelmi alelnöke. A szakember szerint a koronavírus helyzetben különösen fontos, hogy a menedzserek a lehetőségekhez mérten alkalmazkodni tudjanak a különleges helyzethez.

Borverseny. Díjnyertes Géniuszok

Géniusz boraival egy arany és két ezüstérmet kapott a nagy hagyományú villányi borversenyen, a siklósi KVS Pincészet, amely jelentős beruházás után, tapasztalt borásszal és új dizájnnal folytatja tevékenységét.

Kanada. Felértékelődtek a helyi magyar közösségek

A kanadai magyar diaszpóra terveit is áthúzta a koronavírus járvány.  Szenthe Anna, a Diaszpóra Tanács Kanadai elnöke, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke szerint ebben a helyzetben felértékelődnek a helyi magyar közösségek és a közösségi média szerepe.

Az autókereskedésekben is megállt az élet – elkel az állami segítség

Állami segítséget kérnek, és az új autók  számára előírt EU-s károsanyag kibocsájtási szigorítás elhalasztásának hathatós támogatását szeretnék elérni a magyar kormánynál a hazai autókereskedők.  

Kovács Árpád: nem a költségvetést, hanem a gazdaságot kell menteni

Sok függ az elkövetkező hónapok történésein, de kedvező feltételek esetén, ma még ahhoz is adottak a lehetőségek,  hogy az idei sanyarú év után „visszapattanjon” egy jobb pozícióba a gazdaság és ne következzen be egy elhúzódó recesszió – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak adott interjújában Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács Elnöke.

Az agilitás messze több, mint digitális átállás

Digitális transzformáció nélkül nem lehetünk kellően relevánsak az ügyfelek számára, sikeres digitális átállás pedig nem mehet végbe szervezetikultúra-váltás nélkül. Ez utóbbit jelenti számunkra az agilis átállás – vallja Sztanó Imre, aki az NN Biztosító magyarországi elnök-vezérigazgatói posztja után 2020 év elejétől, a holland NN csoport nemzetközi digitalizációs igazgatójaként (Chief Digital Officer) tevékenykedik.

Auditorok az élelmiszerbiztonságért

A XXI. század egyik legnagyobb kihívása az élelmiszer biztonság, ami különösen a koronavírushoz kötődő időszakban válik létfontosságúvá, amikor is kiemelt figyelmet kell szentelni az élelmiszerbiztonsági kifogásoktól mentes élelmiszer ellátásra. A TÜV Rheinland InteCert Kft. szakemberei szerint ezen a területen nincs helye egy esetleges hibázásnak.

EU-s szigorításra koronavírus – dermesztő autóipari nehézségek

Az autóipart az ág is húzza: nem elég, hogy az idei évtől beélesedett az EU drasztikus károsanyag kibocsátás elleni szankciórendszere, itt a koronavírus is, ami miatt még az iparág emblematikus eseményének számító Genfi autószalont, majd a Pekingi autószalont, valamint az áprilisi NewYork-i nemzetközi autókiállítást is lemondták. Tüttő László autóipari szakértő szerint ami még ennél is nagyobb baj, hogy Kínában jelentősen visszaesett az új autók eladása.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább