Autóvásárlási támogatás nagycsaládosoknak – részletek

A támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki - mondta Novák Katalin. Kép: MTI/Vajda János. azüzlet.hu
A támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki - mondta Novák Katalin. Kép: MTI/Vajda János

Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin elmondta, a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki. Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után, harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít, a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek pedig életkortól függetlenül számítanak – ismertette az államtitkár.

Közölte azt is, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének javaslatára bevezetett támogatást csak egyszer lehet igénybe venni, és nem kell előre kifizetni a 2,5 millió forintot, hanem ezt közvetlenül a Magyar Államkincstáron keresztül utalják majd a kereskedőnek.

Az autót nemcsak klasszikus adásvételi szerződéssel, hanem zárt végű lízingszerződéssel is meg lehet vásárolni, és az igénylőnek – vagy házastársának, illetve élettársának – B típusú vezetői engedéllyel kell rendelkeznie – tette hozzá.

Novák Katalin az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy kizárólag személyautóra lehet igényelni a támogatást, lakóautóra például nem. Az autó árának nincs felső határa, és három évre elidegenítési tilalmat jegyeznek be a járműre, azaz három évig nem lehet eladni.