Az EU-s pénzek nélkül is tényleg növekedni tud a magyar gazdaság

Interjú Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács 2017 decemberében újra kinevezett elnökével

Fotó: Bukszár Csilla

Az elmúlt hetekben erős téma lett itthon, hogy a magyar gazdaságnak milyen esélyei lennének az Európai Uniós források nélkül. Az egyik állítás szerint szinte semmi, míg mások szerint a növekedés lehetőségeit csak kisebb mértékben gátolná az EU-s források elmaradása. Kovács Árpád azok közé tartozik, akik szerint a vita álságos, a magyar gazdaság önerőből is képes – ha valamivel szerényebb mértékben is – a növekedésre.

– Az elmúlt időszakban sokan felkapták a fejüket Ön azon állítására, hogy az EU-s források lenni, vagy nem lenni kérdésének már a felvetése is álságos. Miért gondolja így?

– Ez egy nagyon elhibázott nézet. Kölcsönös az érdek. Az EU-s pénzeknek egy jó része visszamegy az Európai Unióba. Elsősorban azért, mert Magyarország masszívan befizet az EU költségvetésébe, még akkor is, ha onnan többet kapunk vissza. Vagyis nettó módon nyerünk rajta. Ugyanakkor az EU-s támogatások előnyeit – például adó és foglalkoztatási kedvezmények formájában –, a nálunk befektető nyugati cégek is élvezik. De azért is tartozom azok közé, akik árnyaltan próbálnak érvelni, mert látom: akik az együtt elért eredményeket kizárólagosan EU források beáramlásában látják, elfelejtkeznek arról, hogy évtizedig, amig ők voltak a felelősek érte, a magyar gazdasági növekedést lényegében az adósság növelésből tudták biztosítani. Egy fillér saját erő nem volt. Semmi. Zéró volt a magyar gazdaság növekedési képessége, feltornyosuló állami, vállalati, lakossági adósággal, a totális csőd felé tántorogva. Nem véletlen, hogy a szabályalapú költségvetés, az adósságfék, a Költségvetési Tanács gondolata ezekben a lejtmeneti években merült fel.

A mai növekedési képesség EU-s pénzekkel együtt olyan 4 százalék körül van. EU-s támogatások nélkül pedig 2-3 százalék környékén. Tehát az EU-s forrásnak ugyan komoly jelentősége van a gazdasági bővülésünkben, de a 2-3 százalékos növekedés már az EU-s pénzek nélkül is meglenne. Ez különösen jelentős ahhoz a 0-hoz képest, ami az előző időszakban volt, és aminek a terheit még most is fizetjük. A mai növekedési képességre 2016 a jó példa, amikor egy fillér Európai Uniós pénz nem érkezett az új EU költségvetési ciklusra történő átállás miatt, és mégis 2,2 százalék volt a magyar gazdasági bővülése, miközben az államháztartás egyensúlya végig kifogástalan volt.

Természetesen az EU-s forrást egy percig sem akarom lebecsülni, mert rendkívül fontos része a gazdaságnak, a felzárkóztatási képességnek – amire valójában kapjuk –, de nem kizárólagos alapon.

Az Európai Uniós pénzek most a 4-5 százalékát teszik ki az államháztartási forrásoknak és 2 százalékát a GDP-nek, ami jelentős, de nem meghatározó. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar gazdaság akkor, amikor az Európai Uniós pénzek felhasználására komolyabb mértékben nyílt lehetőség, az előbb említett múltbeli hitelfelvételek miatt az EU-s támogatások összegének kétszeresét költötte a korábban felvett adósság kamatainak visszafizetésére.

2017-ben volt először, hogy ez a kötelezettség nagyságrendileg azonos összegű – 1000 milliárd forint – volt, mint ami az Európai Uniós pénzekből befolyt. Tehát most jutottunk el oda, hogy az EU-tól ugyanannyit kaptunk, mint amit a kamatok elvittek.

– Ezt a véleményt Ön a Költségvetési Tanács (KT) elnökeként vallja. Erről a szervezetről azonban elég kevesen tudják, mi is a feladata valójában. Ön szerint mi a küldetése?

– Mielőtt a kérdésére válaszolnék, kérem, engedje megjegyeznem: nem hiszem, hogy lehetséges kétféle véleményt becsülettel képviselni. Vagyis a majd ötven éves mérnök és közgazdász, nemkülönben az egyetemi tanári pálya tapasztalata sem késztethet másra, mint ami a Költségvetési Tanács elnökeként a meggyőződésem. Annál is inkább, mert e testület küldetése éppen ennek a szakmai meggyőződésnek a szilárd képviseletére kötelez.

Ha nagyon egyszerűen akarom megfogalmazni, a Költségvetési Tanácsnak őrző-jelző szerepe van. Ez arról szól, hogy ha az államháztartás egyensúlya eltér az Alaptörvényben meghatározottól – ha a költségvetési adósság, az államadósság bruttó nemzeti termékhez (GDP-hez) viszonyított aránya növekszik –, akkor a KT avatkozzon be, és ezeket folyamatokat segítsen jó úton tartani. Három eleme van ennek a modernizációs, szabályalapú költségvetési gyakorlatnak, ami az egész világon elterjedt. Az egyik elemét az úgynevezett költségvetés politikai szabályok teszik ki. Ezalatt azt kell érteni, hogy bizonyos, az alkotmányban vagy a törvényekben rögzített limitektől nem lehet eltérni – ez jelentheti a költségvetés kiadási plafonját, vagy mint ma Magyarországon, az államadósság arányának évről évre csökkennie kell. Az Európai Unióban például a maximum 60 százalékos GDP arányos államadósság jelent határt. Tehát mindez nem csupán azt jelenti, hogy szabályosan kell valamit csinálni, hanem külön normák születtek a költségvetési egyensúly elérése és fenntartása kapcsán is. Ezek a költségvetés-politikai szabályok.

A magyar út
A Költségvetési Tanácsot az Országgyűlés 2008 végén, törvény útján hozta létre. Elnökét a köztársasági elnök jelöli. A KT mai tagjai: Matolcsy György, mint a Nemzeti Bank elnöke, Domokos László, mint az Állami Számvevőszék elnöke és 2012 óta Kovács Árpád, mint a KT elnöke.

Emellett pedig, egy keretrendszert alkotva fennálnak technikai, eljárási szabályok is. Ilyen például az, hogy a költségvetést, meghatározott időszakokban, be kell nyújtani, és az is, hogy az EU-ban, a GDP arányos államadósság 60 százalék feletti mértékét évente az 1/20-ával csökkenteni kell. A költségvetési keretrendszer harmadik eleme pedig egy úgynevezett ellenőrző-moderáló intézmény – ez a Költségvetési Tanács. Van, ahol a parlament egy hivatala látja el ezt a szerepet, az általa létrehozott testületen keresztül: például az Egyesült Államokban vagy Ausztriában. Ez Németországban is kicsit hasonló. Másutt a számvevőszék egy részlege végzi e feladatot. A leggyakoribb pedig az, hogy erre külön testületet hoznak létre valamilyen intézmény, például a Nemzeti Bank technikai-fenntartó hátterével, ahogy Szlovákiában. De van olyan is, ahol tervhivatal-szerűen működik, és ez dolgozza ki és jelenteti meg a makrogazdasági fejlődés prognózisát. És akad, ahol nagytekintélyű közgazdászokból álló, nagyobb létszámú testület látja el ezt a feladatot – ahogy például Portugáliában. Emellett pedig számos országban, hozzánk hasonlóan a nemzeti intézmények csúcsán álló személyek töltik be ezt a funkciót, és mindezt tényleg tanácsként teszik.

Egyébként az Európai Uniónak is van – nevezzük leegyszerűsítve igy: költségvetési tanácsa, aminek más az elnevezése, de tekintélyes szakemberek közreműködésével, gyakorlatilag az említett feladatokat látja el.

Amiben a magyar Költségvetési Tanács különbözik mindegyiktől, az az, hogy a KT-nak határozott és rendkívül erős közjogi jogosítványai vannak. Tehát nem csak tekintély alapon, meg ajánlásokkal dolgozik, hanem ha bizonyos alkotmányos kritériumok nincsenek betartva, akkor a költségvetési folyamatot meg is akaszthatja, s vétót emelhet a költségvetési folyamatban. Az országgyűlési tárgyalás során hozzájárulását adhatja a központi költségvetésről szóló törvény zárószavazásának megtartásához, vagy – kellően megindokolva a lépését – meg is tagadhatja azt.

– Volt már ilyenre példa?

– Eddig egy alkalommal alkalmaztuk a vétót az elején, 2012-ben, amikor egy költségvetési módosítási javaslathoz nem tudtunk hozzájárulni. A jó hír az, hogy a KT döntéseinek száma évről évre csökken, és ma már ezek száma leredukálódott.

– Ez miért jó hír?

– Mert azt jelzi, hogy a költségvetés folyamata már rendben van. Mindezt onnan lehet lemérni, hogy amíg az első évben 16 alkalommal kellett üléseznünk, és a legkülönbözőbb költségvetési módosítások ügyében állást foglalni, ajánlásokat tenni, hozzájárulni vagy nem hozzájárulni a zárószavazáshoz, addig az elmúlt évben kevesebb munkát adott a törvényhozás folyamata. Így mindinkább megjelentek a munkánkban azon megbeszélések is, amelyeken egy-egy nagyobb léptékű, az adott évi költségvetés kereteit messze meghaladó témával foglalkozunk. Ilyen ülésünk volt a közelmúltban, amikor a gazdasági–társadalmi–környezeti fenntarthatóság hosszú távú biztonsága előmozdításának pénzügyi-finanszírozási, költségvetési összefüggéseit tekintettük át.

Fotó: Bukszár Csilla

– A költségvetés tervezésekor mennyire kérik ki a KT véleményét?

– Mindig kikérik. Alkotmányos előírás, hogy a KT a költségvetés tervezésének folyamatában bármikor mondhat véleményt. Mielőtt a költségvetés tervezetét a kormány benyújtaná a parlamentben, azt a KT-nak véleményeznie kell. Erre pedig az illetékeseknek reagálniuk kell.

– Az Ön megítélése szerint mikor jött el az a pont, amikor a költségvetés már egyenesbe állt?

– Ez egy több lépéses folyamat volt. 2012-ben az Európai Unióban még visszatért a gazdasági válság annak hatására, hogy a Nyugat-Európában alkalmazott válságkezelési technikák – például a roncs prémium – a piacot mesterségesen fölpörgető hatásai kimerültek. Ezek ugyanis nem a szerves fejlődésre épültek. Így ekkor újra mélypont következett, és a költségvetési egyensúlyt megfelelő beavatkozás nélkül itthon sem lehetett volna egyenesben tartani. Ehhez volt szükség a szektorális különadókra és legfőképpen a magánnyugdíjpénztárakba befizetett járulékok (lényegében adók) államháztartásba való visszaáramoltatására. Fontos hozzátenni, hogy ez utóbbi többet jelentett az egyszeri egyensúlyjavításnál. Ha minden maradt volna a régiben, idén már úgy 700 milliárd forint lenne az állami költségvetésből ílymódon a tőkefedezeti nyugdíjrendszer működtetése érdekében kivont pénz!

Hozzá kell tenni, 2012-2013 táján még óriási úgynevezett stabilitási tartalékokkal dolgozott a költségvetés, amelynek helyzete mindezeknek a lépéseknek és nem utolsósorban a fegyelmezett gazdálkodásnak tulajdoníthatóan stabilizálódott. A gazdaságpolitika megközelítése helyesnek bizonyult, mert értékválasztása nem egyensúly vagy növekedés ellentétpárjában gondolkodott, hanem ezek harmóniájában.

A gazdaságban 2015-ben következett be a növekedési fordulat, amelynek azóta is tartó lendületén a 2016-os, az európai pénzek elmaradása miatti magunkra utaltság hozta átmeneti ütemcsökkenés sem változtatott. 2017-2018 évek 4 százalék feletti növekedést, fogyasztásbővülést, anyagi gyarapodást hoztak, és a következő évekre is hasonlóak a várakozások.

– A legutóbbi megszólalásai során az EU-s pénzek minősítése mellett azt is említette, hogy a magyar gazdaság egyensúlya rendben van, de ennek megtartásához már a hatékonyság növelése is elengedhetetlen. Erre – különösen a minőségi munkaerő egyre nagyobb hiánya kapcsán – milyen esélyt lát?

– Kétségtelen, hogy az egyik fő kérdés a munkaerőhelyzet, és vele a minőségi munka felé való elmozdulás szüksége, amihez elengedhetetlen a hatékony képzési rendszer is. A másik, az állami gazdaságszervezés hatékonyságának javítása. Emellett a kis- és középvállalkozói szektor értékteremtő képességét, hatékonyságát, versenyképességét is javítani kell. Meggyőződésem, hogy ennek érdekében a támogatásokat a teljesítményhez kell kötni.

A lendületet tartani kell! Már csak azért is, mert nem lehet pontosan tudni, hogy az európai konjunktúra meddig tart. Ma úgy tűnik, az amerikai mellett az európai fellendülés is stabil. Az Európai Uniós növekedés 2-3 évig még biztosnak mondható, és így hozni tudjuk a mai számokat. Az is szerencsés helyzet, hogy a nemzetközi cserearányok is a javunkra alakulnak. Vagyis azt mondhatjuk:

konjunkturális szempontból most egy történelmi hátszélnek a lehetőségeit élvezhetjük, amit arra kellene kihasználni, hogy a gazdaságfejlesztésben, a versenyképesség erősítésében, bő széllel vitorlázva minél messzebbre jussunk, mert vétek lenne a vitorlákat bevonva élvezni a ringatózást.