Az MKIK a versenyképességet kisebb és egyszerűbb adóval javítaná

Parragh László az MKIK elnöke. Kép: azüzlet.hu
Parragh László

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) többek között az adózás feltételeinek egyszerűsítését indítványozta a kormány előtt lévő versenyképességi javaslatban, az újítás pedig a kamara felfogásában adócsökkentéssel is járna – mondta Parragh László elnök az M1 aktuális csatornán.

Parragh László az MKIK elnöke. Kép: azüzlet.hu
Parragh László

Elmondta: az adózás feltételeinek egyszerűsítése mellett a javaslatban a digitális tudás adminisztrációban történő erőteljesebb felhasználását szorgalmazza a kamara.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács csomagja, amely a gazdaság versenyképességének javítása érdekében jött létre a kismamák, az inaktívak és a közfoglalkoztatottak munkába állásának ösztönzésével is foglalkozik, a kamara álláspontja pedig az, hogy az említett csoportok bevonásával, legalább 500 ezer munkavállalót lehetne bevinni a munkaerőpiacra – hangsúlyozta .

A cselekvési tervbe az említett területek mellett a vállalatok üzleti környezetének minőségi javítására, illetve az oktatásnak a gazdaság igényeihez való igazítására tett javaslatot a Magyar Nemzeti Bank, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium, illetve az MKIK.