Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az olajáron buknak a légitársaságok
No menu items!

Az olajáron buknak a légitársaságok

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint a légitársaságok 2018-ban 33,8 milliárd dollár összesített adózott eredményt érhetnek el, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly.

Alexandre de Juniac, a montreáli székhelyű, 280 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezetője a Sydney-ben tartott éves közgyűlésen előadásában azt mondta, a csökkenő nyereség hátterében elsősorban az emelkedő olajár és bérköltségek húzódnak meg, de a nemzetközi kamatkörnyezet emelkedése is közre játszik. Az MTI összefoglalója szerint a 33,8 milliárd dolláros eredmény mindennek ellenére az IATA szerint jónak mondható, és pozitívum, hogy a légitársaságok pénzügyi alapjai nagyon stabilak a 2010 óta tartó konjunktúra miatt, a tőkemegtérülés pedig negyedik éve meg fogja haladni a tőkebefektetés költségét.

Az IATA becslése szerint a Brent olajtípus hordónkénti ára 70 dollár lesz, 27,5 százalékkal magasabb, mint 2017-ben, a kerozin ára emiatt 26 százalékkal 84 dollárra emelkedik hordónként. A légitársaságok költségei között az üzemanyagra fordított összeg az összkiadások 24 százalékát teszi majd ki. Korábban 21,4 százalékra becsülték ennek mértékét.

A hatást csak részben tudja ellentételezni az erős, várhatóan 7 százalékos utasforgalom-növekedés és az ebből származó bevétel 10,7 százalékos emelkedése. Az egységköltség 5,2, a bevétel viszont 4,2 százalékkal emelkedik majd idén.

Alexandre de Juniac arra hívta fel a figyelmet, hogy a légiközlekedés a szabadság üzletága, mindenkinek jobb, ha a határok nyitottak maradnak az emberek és a kereskedelem előtt. Ebben azonban a kormányoknak is van tennivalója, olyan szabályokat kell alkotni, amelyek lehetővé teszik a biztonságos és gazdaságos légiközlekedést.

A legnagyobb kihívások között említette a repülőtéri infrastruktúra bővítését, mivel a legtöbb nagy repülőtéren kapacitáshiány alakult ki, de a szükséges beruházások anyagi feltételei sokszor nem adottak. Alexande de Juniac felhívta a figyelmet arra, hogy tapasztalataik szerint erre nem mindig a legjobb megoldás a repülőterek privatizációja.

Az utasok szempontjából az IATA legfontosabb célja, hogy elérje az egyszeri azonosítást. Ennek lényege, hogy az utasnak csak egyszer kellejen azonosítania magát a repülőtéren és úgy tudjon az utasfelvételtől a biztonsági ellenőrzésen át a beszállításig eljutni, hogy csak egyszer kell személyazonosítót, beszállókártyát felmutatnia.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.