Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Felmelegedés. Az olvadó jégtakaró metángázt bocsájt a légkörbe
No menu items!

Felmelegedés. Az olvadó jégtakaró metángázt bocsájt a légkörbe

Az olvadó grönlandi jégtakaró metángáz tonnáit bocsátja ki a légkörbe egy új tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy az eddig feltételezettnél jóval nagyobb hatással van a légkörre a jég alatti biológiai aktivitás.

A Bristoli Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi tudóscsoport három hónapon át táborozott a grönlandi jégtakaró szélén, olvadékvizet gyűjtve a nyári hónapokban az 1,8 millió négyzetkilométernyi jégtakaró ezen több mint 600 négyzetkilométeres vízgyűjtőterületéről.

A Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint új érzékelőket használva az olvadékvízben lévő metán valós idejű mérésére a kutatók arra figyeltek fel, hogy a jég alól a metán folyamatosan érkezik az olvadás idején.

Számításaik szerint legkevesebb hat tonna metánt szállított az olvadékvíz mérőhelyükre a jégtakaró ezen területéről, ez nagyjából annyi, amennyit száz szarvasmarha bocsát ki.

A metángáz a harmadik legjelentősebb üvegházhatású gáz a légkörben a vízgőz és a szén-dioxid után. Bár kisebb koncentrációban fordul elő, mint a szén-dioxid, 20-28-szor ártalmasabb. Ezért kisebb mennyiségben is képes aránytalanul nagy hatással lenni a légköri hőmérsékletre. A Földön lévő metángáz többségét mikroorganizmusok állítják elő, amelyek a szerves anyagot alakítják át metángázzá oxigén hiányában főként lápos, mocsaras térségekben és mezőgazdasági területeken.

Bár már korábban is észleltek metángázt a grönlandi jégsapkában, ez az első alkalom, hogy közvetlenül megfigyelték, hogy a tavasszal és nyáron nagy mennyiségben keletkező olvadékvíz folyamatosan szállítja a metángázt a jégtakaró alól a légkörbe.

Ez Guillaume Lamarche-Gagnon, amely a tanulmányban használt metán-érzékelőt alkalmazta a grönlandi gleccsert elvezető proglaciális folyóhoz. AzÜzlet.hu
Guillaume Lamarche-Gagnon, metán-érzékelőt használt a grönlandi gleccsert elvezető folyónál

“Szembetűnő az a tény is, hogy egyértelmű bizonyítékot találtunk egy kiterjedt jég alatti mikrobiális rendszerre. Tudtuk ugyan, hogy a metángázt előállító mikrobák valószínűleg fontosak a jégalatti környezetben, az azonban vita tárgya, hogy mennyire fontosak és mennyire kiterjedtek. Most már látjuk, hogy aktív mikroorganizmusok élnek  kilométerekkel a jég alatt, és nem csak túlélnek ott, hanem a Föld rendszerének más részeire is valószínűleg hatással vannak. Ez a jégalatti metán létfontosságú mutatója az életnek ezekben az elszigetelt környezetekben” – idézte Guillaume Lamarch-Gagnont, a tanulmány vezető szerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál.

Az északi-sarki metánforrásokat tanulmányozó legtöbb kutatás a sarkvidék örökké fagyott talajára összpontosított, mivel az nagy mennyiségben tartalmaz szerves szénkészleteket, amelyek metángázzá alakulnak át, amikor olvad a föld a klímaváltozás miatt. Ez a tanulmány megmutatta, hogy a jégtakaró mélye, amely nagy szénkészleteket, folyékony vizet és mikroorganizusokat és kevés oxigént tartalmaz, ami ideális feltétele a metángáz kialakulásának, szintén forrása a légköri metánnak.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.