Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Elemzők: az üzemanyagárak emelik az inflációt
No menu items!

Elemzők: az üzemanyagárak emelik az inflációt

A júliusi infláció mértéke enyhén felülmúlta a várakozásokat, de ez lényegében egyetlen tételre, az üzemanyagok áremelkedésére vezethető vissza, így az alapvető inflációs folyamatokat tükröző maginfláció hónapok óta változatlan, még a forint gyengülése sem hatott rá – így kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője Az Üzlet. hu-nak a távlati inflációs kilátásokról nyilatkozott. Az MTI-vel ezúttal a KSH júliusi adatait értékelte. Mint mondta, az infláció gyorsulására számítani lehetett az alacsony bázis miatt. A külföldi utazások és a járművek drágulásában szerepe lehet a gyengébb forintnak is. A ruházati termékek ára a szezonális kiárusítások miatt ugyan mérséklődött júliusban, de kérdés, hogy gyengébb forint milyen hatással lesz a nyár végén, ősz elején boltokba kerülő új kollekciókra. Ez felfelé mutató kockázatot jelent – tette hozzá a K&H elemzője.

Németh Dávid szerint decemberben 3,4 százalék körüli inflációra lehet számítani, az éves átlagos infláció pedig 2,8 százalék körül lehet. 2019-ben pedig 3 százalék felett lehet a mutató.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte, hogy a KSH júliusi adata felülmúlta a 3,3 százalékos piaci várakozást, de az alapvető inflációs folyamatokat megragadó maginfláció változatlanul 2,4 százalékon maradt. Az ING elemzője nem vár változást a laza monetáris politikában egyrészt azért,mert az adatok összhangban vannak a jegybank prognózisával, másrészt pedig azért mert  az olaj ára és a forint is stabilizálódni látszik az euróval szemben.

Az előző hónaphoz hasonlóan a fogyasztói árak gyorsulása egy nagy tételre, az üzemanyagokra  vezethető vissza.

Ugyanakkor az európai trendekkel ellentétben az élelmiszerek csoportjában is némiképp gyorsult infláció. A szolgáltatások áremelkedésének változatlanul 1,6 százalékos mutatója viszont továbbra sem utal erős mögöttes inflációs nyomásra – állapította meg Virovácz Péter.

A következő hónapokban a bázishatás miatt az infláció némiképp mérséklődhet, de továbbra is a 3 százalékos jegybanki cél felett alakulhat. Az idei év egészét tekintve átlagosan 2,8 százalékos inflációt prognosztizálnak az ING Bank szakemberei.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője rámutatott: az infláció várakozásokat enyhén meghaladó gyorsulását elsősorban az okozta,  hogy egy évvel  ezelőtt éppen csökkentek, míg most éppen emelkedtek az üzemanyagárak. Noha a bérköltségek és a kereslet növekedése néhány részterület kivételével továbbra sem érzékelhető, az elmúlt hónapokban látott forintgyengülés hatását mutatja a tartós fogyasztási cikkek egyhavi 1,0 százalékos, ezen belül a járművek 1,9 százalékos drágulása.

A grafikon interaktív eléréséért klikkeljen a képre!

Mivel a forint némileg visszakorrigált, és az év hátralevő részében további pozitív korrekcióra számít a Takarékbank elemzője, ezért további infláció növelő hatást nem vár. A közeljövőben ugyanakkor komolyabb inflációs kockázatot jelenthet az észak-európai aszály által okozott terményár emelkedés, ami gyorsíthatja az élelmiszerek drágulását.

Nyeste Orsolyát, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzőjét meglepetésként érte, a tartós fogyasztási cikkek eddigi deflációjának jelentősen csökkenése, hiszen ezekért a  termékekért júliusban átlagosan már csak 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni tavaly júliushoz képest, míg júniusban még  1,1 százalékkal estek vissza az árak. A megugrás mögött minden bizonnyal a gyengébb forintárfolyam hatása áll, vélekedett az Erste Bank szenior elemzője.

A kilátásokat illetően úgy látja, augusztustól ismét lassulhat az éves infláció és az év végén 3 százalékon állhat az éves index.

Mivel továbbra is erőteljes a bérkiáramlás, nő a fogyasztás, miközben a forint árfolyama gyengébb szinten stabilizálódott, a “mögöttes” folyamatok alapján a maginfláció is lassan elindulhat felfelé az elkövetkező hónapokban. Összességében Nyeste Orsolya úgy látja, hogy a 3 százalékos jegybanki cél a jövő év elejétől tartósan is elérhető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.