Ázsia mozgásba lendül – Új erőviszonyok, új időszámítás?

Japán közigazgatási központja, a főváros is "új utakat keres". AzÜzlet.hu
Japán közigazgatási központja, a felkelő nap országa is új utakat keres.

Újrarendeződnek az erőviszonyok Ázsiában. Japán egyre kevésbé Amerikát tekinti igazodási pontnak. Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az EU-val. Egyúttal a csendes-óceáni gazdasági integráció motorja akar lenni. Kína is erre a szerepre tör. A két ország mégis kooperációra törekszik. Vagy ez csak látszat?    

Új megállapodás, új doktrína

Február 1-én hatályba lép az EU és Japán közötti szabad kereskedelmi megállapodás (Jafta), ahogy arról már Az Üzlet korábbi cikke is beszámolt. A két aláíró gazdasági teljesítménye a világ GDP-nek a harmada! Az EU történetének legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása szinte minden vámot eltöröl az aláírók között. A Jafta mérföldkő Japán számára. A gazdasági, stratégai paradigmaváltás gyakorlati megvalósulását jelzi.

A felkelő nap országa 70 évig az USA-t tekintette igazodási pontnak. Aztán jött Trump. A szigetország kénytelen lett átértékelni külgazdasági és külpolitikai doktrínáját. Amerika helyett saját környezetére, Kelet-Ázsiára akar koncentrálni. A szabad kereskedelem Európával az új stratégia jele, de talán nem az igazi iránya.

Történelmi távlatok

1500 éven keresztül Kínáé volt a vezető szerep Ázsiában. Gazdaságilag, technológiailag, közigazgatásilag és kulturálisan is élen járt. Japán csak a XIX. században, az amerikaiak által kikényszerített nyitás után tört vezető szerepre. A XX. században magához ragadta a gazdasági és a politikai irányítást Kelet-Ázsiában. Amíg Kínában polgárháború dúlt, majd Mao őrült politikája romba döntötte a gazdaságot, tovább erősödött. Amikor a nyolcvanas években Teng Hsziao-ping meghirdette a nyitás politikáját, Japánból jöttek az első befektetők. A világ akkor második legerősebb gazdaságából Ázsia szegényházába.

Nem volt olyan időszak a történelemben, amikor a két ország egyszerre lett volna erős. A japán-kínai viszony egyenlő Kelet-Ázsiában azzal, ami Európában a francia és a német állam között kialakult: évszázados háborúskodás, majd felismerés, hogy az együttműködés a kontinens békéjének és a prosperitásának záloga. Kérdés, hogy a japán kormányfő, Abe Sinzó és a kínai pártvezető, Hszi Csin-ping látványos kézfogása csak a sajtónak szól, vagy tényleg új időszámítás, a békés kooperáció kezdete.

Hszi Csin-ping és Abe Jinzó az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés alkalmával rendezett csúcstalálkozón, Pekingben. (MTI/EPA/Reuters pool/Kim Kjung Hun) AzÜzlet.hu
Abe Jinzó és Hszi Csin-ping az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés alkalmával rendezett
csúcstalálkozón, Pekingben. (MTI/EPA/Reuters pool/Kim Kjung Hun)

Újraosztják a lapokat

Az biztos, hogy Kelet-Ázsiában átrendeződés zajlik: Kína erősödik, a Korea-félsziget stabilizálódik, az USA teret veszít. Japánt azonban elsősorban nem ezek a folyamatok, hanem Trump ténykedése késztette politikai és gazdasági szövetségi rendszerének újragondolására.

A nyugati világ vezető politikusai közül Abe volt az egyetlen, aki mindig az amerikai elnök mellett állt. A Trump-adminisztráció mégis büntetővámokat vezetett be a japán acéltermékekre. Dél-Koreát teljesen megkíméli, az EU-val szemben pedig valamelyest alacsonyabb vámtételeket alkalmaz. Közben Washington a japán gazdaság szívét, az autóipart keményen sújtó intézkedéseket is kilátásba helyezett. Sokan már azt is kétségbe vonják, hogy a világháború után az országra pacifizmust erőltető USA katonai konfliktus esetén megvédené-e Nippont. Ráadásul Trump protekcionizmusa miatt az USA soha nem volt olyan izolált Ázsiába, mint most. Washington szövetsége egyre inkább kolonc, mint előny Tokiónak.

Japán a világháború után politikailag nem csak az USA nyomására húzódott vissza. Felismerte, hogy kifizetődőbb a világkereskedelemre, mint a világpolitikára koncentrálni. A stratégia bejött. A felkelő nap országa évtizedekig exportvilágbajnok és – az USA után, Németország előtt – a világ második legnagyobb gazdasága volt. A nyolcvanas években stagnálás kezdődött. A doktrína mégsem változott. Abe most új szerepre tör. Az eljelentéktelenedést elkerülendő el akar szakadni az USA-tól és dominálni akar Ázsiában.

Új kooperációk: Japán részt vesz, az USA távol marad

Az új évvel hatályba lép az átfogó és haladó csendes-óceáni partnerségi megállapodás (TPP-11), amely a Csendes-óceáni partnerségi megállapodást (TPP) váltja fel.

„Egy gazdasági megállapodás, amit mi dominálunk, többet ér, mint tíz repülőgép anyahajó” – foglalta össze lényegre törően a korábbi védelmi miniszter, Robert Gates az előző amerikai vezetés Ázsia-stratégiáját. A szabadkereskedelemet elutasító és a protekcionizmust éltető Trump egyik első intézkedéseként távozott a szerződésből.

A TPP-11 az USA nélkül, Tokió vezetésével hoz létre egy csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet 11 ország, többek között Ausztrália, Chile, Mexikó, Kanada, Szingapúr és Vietnám részvételével.

Egyidejűleg Kína is szervezkedik. Gazdasági közösséget hozna létre 11 ázsiai ország részvételével Regional Comprehensive Economic Partnership néven (RCEP). Évekig tarthat tető alá hozni, különösen mert Tokió, Szöul és Delhi még részvételi szándékát is lebegteti. Az RCEP a világ legnagyobb gazdasági térsége lenne. Ellensúlyozna bármilyen amerikai kereskedelmi szankciót.

Egy vesztese már biztosan van az átrendeződésnek: A mindéből kimaradó és az ázsiai országokat valósággal egymás karjaiba lökő USA. Az „érdem” Trumpé.

Forrás: Pragnya IAS Academy

Át kell ugraniuk saját árnyékukat

Japánnak paradigmaváltás nemzetközi gazdasági kooperációkban részt venni. Eddig minden kereskedelmi megállapodást elutasított a fejlett országokkal. A laza együttműködést a 164 tagállamot tömörítő Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretében éppen elegendőnek tartotta.

Ugyanis az évtizedes exportvilágbajnok a saját piacán protekcionista. Nem importál vasúti technológiát, mondván, senki nem tudja megütni a japán mércét. Gyógyszerek csak akkor hozhatók forgalomba, ha kifejezetten a japán piacra is tesztelték őket. A mi testünk másként működik – hangzik a megmosolyogtató indoklás. És hogy egy japán külföldi rizst egyen? – szóba se jöhet. A WTO viszont előírja évi 700 ezer tonna importját. Ebből egy szem se kerül az élelmiszerboltokba. Takarmányként használják, vagy nemzetközi segélyakciókban a harmadik világban osztogatják.

Tokió nem csak a nemzetközi kooperációk felé nyit. Pekinggel is rendezné a viszonyt. Októberben Hszi látványos külsőségek között fogadta Abét a kínai fővárosban. Több megállapodást is aláírtak. Szimbolikus jelentőségű és komoly nyereséggel is kecsegtet Japán számára a részvétel Kína megaprojektje, a Kelet-Ázsiát Oroszországon keresztül Európával összekötő „Új selyemút” infrastrukturális beruházásaiban.

Új Selyemút Gazdasági Övezet AzÜzlet.hu
Új Selyemút Gazdasági Övezet

Ha a japán-kínai kapcsolatok erősödnek, a japán-amerikaiak szükségszerűen vesztenek jelentőségükből. Abénak viszont fontos a Japánt sújtó szankciók ellenére továbbra is elvbarátnak tartott Trump megnyugtatása. Ezért hazatérése után csökkenteni próbálta a látogatás jelentőségét. „Nincs szó irányváltásról” – mondta. És ezzel a japánokat is nyugtatta. Nem várhatja el honfitársaitól, hogy a 70 év alatt megszilárdult világképüket, mi szerint politikailag, katonailag és gazdaságilag az USA „junior partnerei”, máról holnapra megváltoztassák.

Csak színjáték az egész?

Több nyugati elemző szerint Abe új Kína-politikája csak show. A pekingi út szemfényvesztés, tartalom nélküli kézfogások és bankettek sokasága – véli az Economist. A japán kormányfő csak az ország imázsát akarja javítani a 2020-as tokiói olimpia és oszakai G-20 találkozó előtt.

Tény, hogy Abe Japán két világháború közötti nagyságáról álmodik. Ezt „Gyönyörű Japán” című ars poetica kötetében nyíltan meg is vallja. Különösebben nem érdekli a gazdaság. De felismerte, hogy Japán jövője nem Amerikában, hanem Ázsiában van. A japán gazdaságnak kínai vásárlókra és munkavállalókra van szüksége. Már nem csak gyári munkásokra, hanem jól képzett szakemberekre is. Ráadásul a japán vállalatok jelenlétével kölcsönössé tehet a függőséget a szintén egyre expanzívabb külpolitikát követő Kínával. Abe pragmatikus és hazája érdekeit minden fölé helyező politikusként most ennek fényében cselekszik.

Abe Sinzó

Ugyanakkor az is tény, hogy Abe nagy szavait gyakran nem követi tartalmas politika. Ki emlékszik már „Womenomics”-ra? A nők gazdasági és a politikai szerepét akarta növelni. A kabinetben ma egy miniszter asszony van, a kormánypárt képviselőcsoportjában pedig évtizedes mélypontra süllyedt a hölgyek aránya. Az „Abenomics” talán még nem merült feledésbe. A gazdasági korszakváltás programjából csak kétes eredményű monetáris intézkedések lettek: A jen jelentősen gyengült, az export mégsem tudott kitörni a 20 éves stagnálásból.

Most némileg más a helyzet. Lózungok helyett valódi irányváltást bizonyító bi- és multilaterális gazdasági megállapodások.

Egy vízió valóság lesz?

A kilencvenes években az akkori miniszterelnök, Hatojama Jukio felvázolta a „Dél-Ázsiai Unió” vízióját. Apja utópiáját karolta fel, aki az ötvenes években szintén kormányfő volt. Párttársaik is megmosolyogták az ötletüket. Washington annál komolyabban vette. Obamát is motiválta Japán lassú, de egyre láthatóbb távolodása az amerikai érdekszférától, amikor belevágott a TPP megújításába. Az elgondolás: Az USA nyomására Tokió kénytelen lesz belépni a szabadkereskedelmi megállapodásba, ami biztosítja, hogy az amerikai-japán kapcsolat továbbra is szoros marad. A sors iróniája: Amerika kimaradt, a sokáig ódzkodó Japán pedig a TPP-11 motorja lett. Tokió aratja le Obama tárgyalási sikereinek babérjait. Ráadásul Washingtontól is távolodik.

Hatojama visszavonult az aktív politizálástól. Igazán sosem volt népszerű. Víziói nem ragadták magukkal honfitársait. Most egyre többen ismerik fel, hogy a pragmatikus Abe elődje, a kinevetett Hatojama elképzelését valósítja meg.

Abe a nemzeti-konzervatív japán tradíciókhoz híven eddig legyőzendő riválisnak tartotta Kínát. Újabban feltűnően visszafogott retorikájából, pekingi látogatásából, valamint a bi- és multilaterális szerződésekből arra következtethetünk, hogy doktrinerből pragmatikus lett. Nem örömmel, de tudomásul vette, hogy a japán gazdaság árui felvevőpiacaként és beszállítói hálózata révén ezer szállal kötődik a kínaihoz. Erősebben, mint az amerikaihoz vagy az európaihoz.

Ha Nippon továbbra is Kelet-Ázsia gazdasági kulcsországa akar maradni, sőt, politikai vezető szerepre tör, ezt erővel nem, csak integrációval érheti el. Utóbbinak viszont ügyes politikával a motorjává válhat. Úgy tűnik ez már Abe szerint is jobb alternatíva, mint az USA-val együtt elszigetelődni.

A Jafta így nem csak a nemzetközi gazdasági integráció első lépcsője lett, de az EU modellje példává is vált Japán számára. Ahogy az európaiak tették az ötvenes években az Acél- és Szénközösség megalapításával, úgy most a szigetországnak is meg kell teremtenie a kelet-ázsiai együttműködés szervezeti kereteit.

A növekedés létkérdés

Nagyobb jólét, gazdásai és politikai vezető szerep, vagy összeomlás – ha nem sikerül az évtizedes gazdasági stagnálásból kilábalni, az utóbbi vár Japánra. Növekedés nélkül kezelhetetlenné válik a GDP 240%-ra rúgó, világrekord államadósság. Az állampapírokat túlnyomó része japán kézben van. Ezért még nem akut a helyzet. De kérdés, hogy a következő generációk képesek és hajlandók lesznek-e a refinanszírozásra. A kisbefektetők hajlandóság kérdéses, ha a kormány adó- és szociálpolitikája a jövőben is csak a nagyvállalatok érdekeit fogja szem előtt tartani. Japánban jó pár évtizede féltucat gigakonszern, mint a Mitsubishi és a Toyota határozza meg a politikát.

Ami biztos, és ami bizonytalan

Együttműködni és egyidejűleg fékezni is Kínát? – hosszú távon nem működhet, Pekingben átlátnának a szitán. Mint, ahogy Japán a híd szerepét sem töltheti be Kína és az USA között. Ha a világ két legnagyobb gazdasága együtt akar működni, nem lesz szükségük a dobogó harmadik helyezettjének közvetítésre. Az se dőlt el, hogy Tokió Amerika helyett tényleg Ázsiában látja-e a jövőt. Az biztos, hogy erővel nem, csak egy integráció motorjaként lehet Kelet-Ázsia politikai és gazdasági központja. Úgy tűnik, ezt egyre többen belátják Japánban. Nincs sok idejük a merengésre. Kína az RCEP-vel és az Új Selyemúttal már elkezdte magához kötni az ázsiai országokat.

JAPÁN AZÜZLET.HU FUJI