BÉT – Csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Budapesti Értéktőzsde, Bét AzÜzlet.hu

A nemzetközi hangulat és az uniós központi bank ülésével kapcsolatos várakozások hatására csökkenéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde a piaci szakértők szerint.

Nagy András

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nap legfontosabb híre az Európai Központi Bank kamatdöntő ülése, ahol várhatóan lefelé módosítják a növekedési és inflációs kilátásokat, illetve a piaci várakozások szerint új hitelösztönző programot is bejelentenek.

Délelőtt, az ülésig kis mértékű csökkenés várható az európai tőzsdéken, így a magyaron is, később pedig az EKB által bejelentettek befolyásolhatják leginkább a kereskedés irányát – mutatott rá.

Bosnyák Zsolt

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kommentárjában azt írta: az ereszkedő amerikai, majd ázsiai tőzsdék Európában is negatív nyitást jeleznek előre, a magyar piac pedig iránykereső lehet.

Az OTP szerdán új történelmi magasságokba emelkedett, csütörtökön tovább folytathatja a csúcsok döntését – jegyezte meg. A Mol már egy hónapon belül kétszer lefordult a 3330 körüli szintekről, így csütörtökön is jó eséllyel ezt teheti – fűzte hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 368,40 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 41 086,90 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt.

A Mol 46 forinttal, 1,40 százalékkal 3332 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,09 százalékkal 12 050 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 290,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,37 százalékkal 5320 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.