Hirdetés
Kezdőlap Hírek BÉT - Elemzők: stagnálás, iránykeresés várható a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Elemzők: stagnálás, iránykeresés várható a tőzsdén

Stagnálásra, iránykeresésére számítanak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a piaci szakértők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: stagnálás várható csütörtökön a BÉT-en, mert bár az év elején ismét megjelentek a befektetők a régiós piacokon, ami kedvező hatást gyakorol a kereskedésre, erősen negatív a nemzetközi hangulat. Mindezek miatt az elemző szerint a két hatás kiolthatja egymást.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában közölte, iránytalan kereskedésre számít, miután az amerikai részvényindexek végül a pozitív tartományban zártak szerdán, de csütörtök reggelre jelentősen romlott a nemzetközi befektetői hangulat.

A vezető részvényekről megjegyezte, az OTP a 11 200 forintos, a Mol a 3050 forintos, míg a Richter az 5400 forintos szintnél található támaszáról emelkedett szerdán. Ezekre a szintekre a következő napokban is érdemes figyelni, ugyanis ha a részvények árfolyamai ezen értékek felett maradnak akár egy emelkedő hullám is indulhat hamarosan – tette hozzá az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 595,11 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 39 734,06 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt. A Mol 18 forinttal, 0,58 százalékkal 3096 forintra erősödött, 881,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 2,21 százalékkal 11 540 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 441 forintra emelkedett, forgalma 217,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 2,39 százalékkal 5560 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 879,4 millió forintot ért el.

/MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.