Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedés várható az elemzők szerint
No menu items!

BÉT – Emelkedés várható az elemzők szerint

Iránykeresésre és emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy miután a határidős indexek érdemi iránymutatással nem szolgálnak, mind a nemzetközi, mind a magyar piacon iránykereséssel indulhat a nap.
Felidézte, hogy csütörtökön a gyenge kezdés után fordulat következett be, majd pozitív tartományban zártak a nemzetközi és a magyar piacok is. Hasonlóan alakulhat a helyzet szerinte pénteken is.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek kifejtette, hogy a pozitív globális befektetési hangulat határozhatja meg a kereskedés irányát a nagy nemzetközi piacokon és Magyarországon is. A BÉT-en szerinte így nagy valószínűséggel emelkedés fog bekövetkezni pénteken.

A befektetői kedvre pozitívan hat az új Fed-üzenet, amely a kamatemeléssel való kivárásra utalt, illetve az is, hogy a hónap végén a jelek szerint folytatódnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,23 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 40 795,50 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,25 százalékkal 3220 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,68 százalékkal 11 620 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,45 százalékkal 455,50 forintra nőtt, forgalma 435 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,69 százalékkal 5820 forintra emelkedett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.