Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Erősödtek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – Erősödtek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,35 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 40 987,95 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Rácz Balázs
Rácz Balázs

Rácz Balázs, az MKB tőkepiaci elemzője az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy az OTP árfolyama történelmi csúcsa (11 970 forint) közelében tartózkodik. A bank pénteken publikálja negyedéves gyorsjelentését, érdemes figyelemmel kísérni, hogy az utolsó negyedévben hogyan teljesített a társaság, a menedzsment milyen előrejelzéseket fogalmaz meg 2019-re – tette hozzá.

A kisebb papírok közül a Masterplastra hívta fel a figyelmet, amely közel 4 százalékkal, 690 forintra erősödött. A társaság kedden piaczárás után hozza nyilvánosságra negyedéves számait. Az MKB célárfolyama 805 forint a Masterplastra, még bőven van tere a további emelkedésnek – mondta az elemző.

A nyugat-európai börzéken, illetve a tengerentúli piacokon is emelkedést lehet látni, miután Donald Trump jelezte, elhalasztják a kínai árukra kivetett vámok eredetileg március 1-jére beharangozott emelését.

A Mol 8 forinttal, 0,24 százalékkal 3290 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 830 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 463,50 forintra emelkedett, forgalma 136,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,89 százalékkal 5640 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3828,91 ponton zárt hétfőn, ez 2,14 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.