Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Estek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,78 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 41 084,57 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, kedden is eladói nyomás volt a piacokon. Az elemző szerint továbbra is az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus tartja izgalomban a befektetőket, ez az oka annak, hogy mind Európában, mind Magyarországon elég masszív esés bontakozott ki. A német DAX index például a BÉT zárása előtt 1,7 százalékos esésben volt, a magyar tőzsde picit jobban teljesít, mint az európai piacok – mondta a részvényelemző.

A magyar papírok közül kiemelte a Richtert. A magyar gyógyszercég amerikai értékesítési partnere, az Allergan első negyedévi jelentéséből látszik, hogy negyedév/negyedév alapon picit visszaesett a Richter egyik legfontosabb készítményének, a Vraylar-nek az értékesítése. A piac a növekedésben hitt, így ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Richter alulteljesítő volt a magyar kereskedésben – mutatott rá.

A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,71 százalékkal 3096 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,72 százalékkal 12 460 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 456 forintra gyengült, forgalma 189,5 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 80 forinttal, 1,40 százalékkal 5615 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4286,74 ponton zárt kedden, ez 32,65 pontos, 0,76 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.