Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számít az elemző a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számít az elemző a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor részvényelemzője szerint.

Bosnyák Zsolt MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette: az OTP kedden rég nem látott forgalommal esett, szerdán “tesztelheti” a részvény a 12 000 forintnál húzódó erősebb támaszt. Ez megfoghatja egy ideig az esést, bár jelentős tételek maradhattak még az eladóknál. A Molt megállíthatja a 3200 forintnál levő ellenállása, és ismét lefelé veheti az irányt.

A Magyar Telekomról kedden leesett a 25 forintos osztalékszelvény, ezzel korrigálva jelentősebb mínuszban is volt az árfolyama, de a nap végére visszahúzták. Szerdán oldalazhat, illetve kissé emelkedhet a távközlési papír. A Richter kezd olyan szintig érni, ahol már jelentősebb vevők lehetnek; eléggé túladott a gyógyszerpapír, így felfelé korrigálhat az árfolyam szerdán – jelezte az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,21 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 40 084,64 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 21,7 milliárd forint volt.

A Mol 54 forinttal, 1,73 százalékkal 3182 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,21 százalékkal 12 050 forintra csökkent, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 5,29 százalékkal 430 forintra esett, forgalma 558 millió forint volt.

A Richter-papírok 95 forinttal, 1,82 százalékkal 5125 forintra gyengültek, forgalmuk 4,4 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.