Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kis emelkedésre számítanak a szakértők a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Kis emelkedésre számítanak a szakértők a tőzsdén

Kisebb emelkedésre számítanak a szerdai kereskedésben a Budapesti Értéktőzsdén a piaci szakértők.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező pozitív befektetői várakozások nyomán az ázsiai piacokon, és Európában is optimizmus tükröződik. Így a budapesti tőzsdén is emelkedés jöhet – mondta. Napközben – piacbefolyásoló makroadat hiányában – a nemzetközi hangulat lehet meghatározó, és a Brexittel kapcsolatos fejleményeket lesz érdemes figyelni – tette hozzá.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a szerdai nyitásban enyhe elmozdulás lehet, és nem zárta ki a minimális negatív korrekció lehetőségét sem. Néhány napos távlatban a Magyar Telekom kivételével minden vezető részvény esetében pozitívak a kilátások. A Mol emelkedése folytatódhat a 3 300-3 400 forintos tartományba. Az OTP kilátásai is kedvezőek, hamarosan elérhető lehet a 11 800 forintos szint. A Richter esetében 5 700 forintnál lesz a következő fontos ellenállás. A Magyar Telekom jegyzése ugyanakkor negatív korrekcióba kezdett, ami folytatódhat is, egészen a 455 forintos szintig – vélekedett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 718,61 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, 40 488,09 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9 milliárd forint volt.

A Mol 82 forinttal, 2,60 százalékkal 3238 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,67 százalékkal 11 590 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal 463 forintra csökkent, forgalma 266 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 105 forinttal, 1,89 százalékkal 5650 forintra emelkedett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.