Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Szakértő: az európai piacokkal együtt mozogva esett a BUX
No menu items!

BÉT – Szakértő: az európai piacokkal együtt mozogva esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 469,12 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel, 39 704,61 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: a csütörtöki jelentős esés után stagnálással kezdtek a vezető európai piacok pénteken, eleinte nem találták az irányt, később tovább csökkentek a részvényindexek a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt. Ennek hatására a BUX is mínuszban fejezte be a hetet.

A szakértő jelezte: a nap vesztese az előző napokban kimondottan stabil Mol volt, emellett a vezető papírok közül estek az OTP részvényei is. A Richter árfolyama ugyanakkor emelkedett, korrigált a csütörtöki erős mínusz után, és pluszban tudott zárni a Magyar Telekom is.

A Mol 86 forinttal, 2,65 százalékkal 3160 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,14 százalékkal 11 270 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 469,50 forintra erősödött, forgalma 223,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5565 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3886,60 ponton zárt pénteken, ez 7,84 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

(MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.