Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Új történelmi csúcson a BUX és az OTP is
No menu items!

BÉT – Új történelmi csúcson a BUX és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 749,99 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 42 085,01 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 28,1 milliárd forint volt. Valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben, közel 4 százalékkal az OTP, amely a BUX-hoz hasonlóan új történelmi csúcson zárt.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője. Különbözően ítélik meg a BÉT alakulását a szakértők.Kép azuzlet.hu / Forrás: pa.linkedin.com
Ballai Zoltán

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta: az OTP-vel egész nap igen magas tartományban kereskedtek, több mint 18 milliárd forintos forgalom mellett. Pozitívan hathatott, hogy az OTP szlovén lapértesülések szerint jó áron megszerezheti a privatizáció alatt álló szlovén bankot, de az elemző szerint az elmúlt hetek történései együtt eredményezhették az erősödést.

Megjegyezte, az összes magyar eszközre jellemző volt a pozitív megítélés és az erősödő trend.

A Mol 16 forinttal, 0,48 százalékkal 3344 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 490 forinttal, 3,97 százalékkal 12 830 forintra nőtt, forgalmuk 18,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,75 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 336,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,56 százalékkal 5370 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4171,26 ponton zárt hétfőn, ez 36,74 pontos, 0,89 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.