Black Friday – Versenyfelügyeleti eljárás indult az Alza.hu ellen

Forrás: Alza.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a webáruházat üzemeltető Alza.hu Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás “Black Friday” akciója megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

A GVH szerdai, MTI-nek küldött közleménye kiemeli: a cég akciója népszerűsítésére alkalmazott képi és szöveges üzenetei azt a benyomást kelthették, hogy kiemelkedő mértékű, akár 80 százalékos kedvezményre tehetnek szert a Black Friday idején történő vásárlással. A hatóság azonban valószínűsíti, hogy az akcióban részt vevő termékek csupán egy szűk köre volt elérhető 80 százalék feletti kedvezménnyel, és a kimagasló árleszállítás nem a hirdetésekben kiemelt termékeket érintette.

A GVH szerint gyanítható, hogy a vállalkozás ugyanilyen elnevezéssel 2018-ban többször is folytathatott kampányokat, ezekre is kiterjed a GVH vizsgálata.

A GVH korábban több alkalommal szabott ki versenyfelügyeleti bírságot a fogyasztókat megtévesztő “Black Friday”, illetve adventi hétvégi akciók miatt. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, a megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette.