Hirdetés
Kezdőlap Hírek Budapest Airport: megújulnak a terminálok
No menu items!

Budapest Airport: megújulnak a terminálok

Újabb 6,5 milliárd forintot költ a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a meglévő terminál épületek fejlesztésére.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója a fejlesztést a megnövekedett utasigényekkel magyarázta, mert az elmúlt években tapasztalt, az európai átlagot meghaladó növekedés az előrejelzések szerint folytatódni fog. Bár a repülőtér 225 milliárd forintból új terminált is épít, ez csak 2024-re készül el, addig a már meglévő épületeket is modernizálni kell.

Huszka Péter forgalmi igazgató az újításokat sorolva elmondta, hogy a nyári szezonra háromszor annyi mosdó áll majd rendelkezésre, megújulnak az utastájékoztató rendszerek, kijelzők, és új információs táblákat helyeznek ki. Kiemelte, hogy az A és B terminálon is lesz egy kijelző, amely az utasbiztonsági ellenőrzéshez való sorban állás idejét mutatja majd.

Az igazgató közölte továbbá: önkiszolgáló csomagfeladó rendszereket telepítenek a terminálokra áprilisban, így az utasok saját maguk is feladhatják majd a poggyászaikat. Ebbe a Ryanair, a Wizz Air, a Lufthansa és az Air France-KLM-et is bevonják majd.

A csomagosztályozó kapacitásait a repülőtér mintegy 30 százalékkal növeli a nyári csúcsidőszakra, ehhez a Skycourt épülete előtt, a forgalmi előtéren egy ideiglenes épületet alakít ki.

Szabó István, a repülőtér biztonsági igazgatója azt emelte ki, hogy az A és B oldalon is eggyel több utasbiztonsági ellenőrző sávot állítanak üzembe, megnövelik a váró területét és hosszabb röntgeneket szereznek be, hogy egyszerre több utast tudjanak kiszolgálni. Ezekkel a fejlesztésekkel a várakozási idő csúcsidőszakban várhatóan nem éri majd el a fél órát – mondta.

Emellett a rendőrséggel együttműködve automata beléptetőkapukat is telepít majd a repülőtér, ezzel növelve az érkező utasok ellenőrzésének kapacitását.

A tervezett fejlesztéseket a Budapest Airport még a nyári csúcsidőszak előtt megvalósítja.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.