Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kelet és nyugat kapuja lehet Magyarország
No menu items!

Kelet és nyugat kapuja lehet Magyarország

A Kínából Magyarországra érkező konténerforgalom dinamikusan bővül, már eléri az évi 300 ezer egységkonténert (TEU), a Budapest-Belgrád vasútvonal pedig tovább erősíti majd Magyarország geopolitikai helyzetének előnyeit – közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt.

A vállalat kiemelte: ez a dinamikus fejlődés Magyarország kedvező geopolitikai helyzetével együtt számos gazdasági előny lehetőségét kínálja. Újabb infrastrukturális fejlesztésekkel Magyarország elnyerheti a Kelet-Nyugat és az Észak-Dél viszonylatú áruforgalom “fordítókorongjának” rangját.

Ennek megvalósítását több beruházás támogatja, a kezdődő új beruházások közül a legjelentősebb a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. Példaként említik, hogy a két meglévő budapesti konténerterminál mellett egy újabb terminálfejlesztés is folyamatban van. A gyors kapacitásbővülés megfelel az igényeknek, valamennyi logisztikai központ csaknem teljes kihasználtsággal működik.

Felidézik: uniós cél alapján 2030-ra a vasúti fuvarozásnak 30 százalékkal kell részesednie az áruforgalom lebonyolításából, ami úgy valósulhat meg, ha a Balkán irányából (Bulgária, Törökország, Szerbia, Macedónia) érkező jelentős mennyiségű közúti forgalmat sikerül vasútra terelni. A Budapest-Belgrád vasútvonal építése és az itt megvalósuló jövőbeni áruforgalom is ezt a törekvést támogatja.

A távol-keleti üzemekben előállított árukkal töltött konténerek Európába szállítása tengeri úton nagy befogadóképességű, akár 18 ezer TEU kapacitású hajókkal gazdaságos, amelyek csak mélytengeri kikötőkbe képesek befutni, mint a görögországi  Pireusz dokkja. A Kínából érkező árukat emiatt elsősorban az innen, valamint több adriai kikötőből induló vonatokon fuvarozzák Magyarországra, ezekből az elmúlt évben több mint 700 konténervonat érkezett Budapestre.

Jelenleg egy-két naponta indulnak vonatok a balkáni országokon és Szerbián keresztül Magyarországra. Mindezek miatt különösen fontos a görög Pireusz kikötője és a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK közötti vasúti összeköttetés áteresztőképességének növelése.

A rendkívüli árumennyiség további vasúti útvonal bekapcsolását is indokolja a forgalom gyorsabb lebonyolítása érdekében: az első rendszeres tehervonati járat a több mint 7300 kilométer hosszú “selyemúton” néhány héttel ezelőtt indult heti egy szerelvénnyel a kínai Hszian városa és a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK között. A kizárólag szárazföldi árutovábbítás előnye, hogy – egy 220 konténervonat kapacitásának megfelelő mennyiségű konténert szállító hajónál háromszor gyorsabb.

A Budapest-Belgrád vasútvonal annak a fuvarozási korridornak az utolsó szakasza, amely Pireuszt és Thesszaloniki kikötőjét a legrövidebb úton köti össze a budapesti terminálokkal. A térségben az Európai Unió is több fejlesztési projektet visz: a 12-es számú vasúti fuvarozási folyosó (RFC) tervezett útvonala: Budapest-Szerbia-Macedónia-Görögország (Pireusz). A Budapest-Belgrád szakasz a korridor legfontosabb része Magyarország számára. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.