Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Buszcsere. Hat év alatt hatezer új jármű - magyar gyártásban
No menu items!

Buszcsere. Hat év alatt hatezer új jármű – magyar gyártásban

A nemzeti autóbusz stratégia keretében hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter az Ikarus székesfehérvári gyárában tett látogatását követően.

Palkovics László elmondta, hogy több mint nyolcezer autóbusz fut ma Magyarországon, ennek jelentős része, több mint hatezer a közösségi közlekedésben, városokban vagy városközi forgalomban. A következő időszakban szeretnék ezeket az autóbuszokat modern járművekre cserélni. Ezért a kormány intenzív egyeztetéseket folytat a magyar buszgyártókkal, és ezeken kiderült, hogy sem a gyártókapacitás, sem az autóbusz-technológia nem akadálya a hazai igények kielégítésének – tette hozzá.

A miniszter a technológiaváltás nagyon fontos elemének nevezte, hogy a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokban három év múlva már csak olyan buszokat helyeznének üzembe, amelyek elektromos meghajtásúak, környezetkímélők vagy bizonyos feltételek mellett gázhajtásúak, de semmiképpen sem dízelmotorral hajtottak.

Palkovics László elmondta: sem a hazai gyártókapacitás, sem a magyar autóbusz-technológia nem akadálya az igények kielégítésének. Kép: MTI/Máthé Zoltán

Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke kiemelte: az Ikarus nagyon jókor érezte meg, hogy komoly technológiaváltás várható a buszgyártásban, s előtérbe kerülnek az elektromos hajtásláncok, mert már most rendelkeznek ilyen autóbusszal. Megemlítette, hogy Kína egyik legnagyobb cégével közösen fejlesztett elektromos járművük egy feltöltéssel 250 kilométer megtételére képes, amely tudomásuk szerint egyedülálló a világon.

A cégvezető elmondta, hogy arról is tárgyalnak a miniszterrel, milyen irányba fejlesszék az elektromos buszukat, illetve tájékoztatja arról, mely fejlesztési feladatokat tudják bevállalni nem csak a saját maguk, hanem más hazai autóbuszgyártók számára is. Jelezte: már most dolgoznak azon, hogy a 250 kilométeres, elektromos hatótávot legalább 800-ra növeljék.

Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömének adott hangot, hogy sok év után újra komoly buszgyártás van Székesfehérváron. Hozzáfűzte, az Ikarus arra is kész, hogy a hat év alatt szükséges hatezer busz legyártásából aktívan kivegye a részét. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.