Csalásból élt, még a gyülekezetétől is pénzt csalt ki

A vádirat szerint az 57 éves nő 118 embernek – családtagjainak, barátainak, gyülekezete tagjainak és más ügyfeleknek – olyan befektetési lehetőségeket kínált, amik nem léteztek.

Több mint százrendbeli üzletszerű csalás bűntettével vádolnak egy budapesti életbiztosítót, aki ügyfeleinek 2007 és 2015 között 800 millió forint kárt okozott befektetési csalásokkal – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A vádirat szerint a 57 éves nő 118 embernek – családtagjainak, barátainak, gyülekezete tagjainak és más ügyfeleknek – olyan befektetési lehetőségeket kínált, amik nem léteztek, illetve amelyekre nem volt jogosultsága.

A vádlott három fajta befektetési lehetőséget kínált: az egyik ajánlata egy nem létező befektetési alap volt, a másik egy gépjármű-befektetés, amely végére a vádlott magas hozamot vagy autót ígért a sértetteknek. A harmadik típusú csalással a vádlott rendkívül magas hozamot helyezett kilátásba, eszerint az átadott összeg 6 hónapon belül akár 3-4-szeresére is nőhetett.

A vádlott kezdetben az egyes ügyfelek kifizetését a többi ügyfele pénzéből teljesítette, majd 2015-től különböző okokra hivatkozva nem fizetett, és 2015 nyarától elérhetetlenné vált – írták.