Csalt a Mazda, a Suzuki és a Yamaha is

A japán közlekedési minisztérium felelősségre vonta a gyártókat, miután kiderült: éveken keresztül szabálytalanul hajtották végre a fogyasztási- és emissziósérték-teszteket. A hírre mindhárom cég részvényei estek a tokiói tőzsdén.

A távol-keleti szigetország közlekedési minisztériuma a múlt hónapban kezdett vizsgálódni, miután a Nissan és a Subaru beismerte, hogy valótlan üzemanyag fogyasztási és emissziós adatokat adtak meg. A tárca akkor 23 járműgyártó céget kötelezett a minőségellenőrzési eljárás felülvizsgálatára.

E vizsgálatok keretében most a Mazdáról, a Suzukiról és a Yamaháról is lehullt a lepel. A minisztérium megállapította, hogy amíg a Mazda esetében a tesztek 4 százaléka, a Yamaha esetében a vizsgálatok mindössze 2 százaléka volt szabályba ütköző, addig az ország negyedik legnagyobb autógyártója, a Suzuki 2012 óta összesen 6400 járművön végzett szabálytalan fogyasztásiérték-teszteket.

A súlyos vádakat mindhárom autógyártó azonnal elismerte, sőt bocsánatot is kért. Egyúttal bejelentették: megelőző intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy a történtek ne ismétlődhessenek meg.

A bejelentés után a tokiói tőzsdén mindhárom cég részvényei zuhanásba kezdtek: a Suzuki 6 százalékkal, a Yamaha négy és fél százalékkal, a Mazda másfél százalékkal esett.

Az autógyártó vállalatokat a Volkswagen 2015-ös lebukása, a dízelbotrány kirobbanása óta világszerte egyre komolyabban ellenőrzik. A 2007 és 2015 között több mint 10 millió autó károsanyag-kibocsátásra vonatkozó adatait megmásító VW-t az Egyesült Államokban 4,3 milliárd dollárra, Németországban 1 milliárd euróra büntették.