Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Decemberben csökkent a BÉT részvényforgalma és gyengült a BUX index 
No menu items!

Decemberben csökkent a BÉT részvényforgalma és gyengült a BUX index 

Csökkenő forgalommal és gyengülő indexszel zárta az év utolsó hónapját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A 2018-as év egészében 0,6 százalékkal gyengült a BUX az előző három év jelentős emelkedése után, a részvényforgalom viszont 3,7 százalékkal meghaladta az előző évit – közölte a BÉT.

Decemberben 196,7 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon, ami jelentősen alulmúlta a november kiugró, 348,5 milliárd forintos forgalmát, de nagyjából megegyezett az előző év decemberének 193,9 milliárd forintos értékével. A napi átlagforgalom 11,6 milliárd forint volt tavaly decemberben, szemben a novemberi 17,4 milliárd és az előző év decemberi 10,2 milliárd forinttal.

Tavaly a BÉT azonnali részvénypiacának forgalma 3,7 százalékkal 2791 milliárd forintra duzzadt a megelőző évi 2690 milliárd forintról.

A BUX 39 138,95 ponton zárt a 2018-as év utolsó kereskedési napján, a november végi értékéhez képest 970 ponttal, 2,4 százalékkal csökkent az értéke.
Tavaly egész évben 238,36 ponttal, 6 százalékkal gyengült a BÉT részvényindexe három évi jelentős növekedés után: 2017-ben ugyanis 23 százalékkal, 2016-ban 34 százalékkal, 2015-ben 44 százalékkal emelkedett.

A BÉT értékelése szerint a magyar börze így is sokkal jobban teljesített, mint a világ legtöbb tőzsdéje. 2018 a feltörekvő piacokon erősebb, a fejlettebb piacokon mérsékeltebb áresést hozott, a magyar tőzsde viszont ütésállónak bizonyult a hektikus, sokszor kifejezetten rossz piacon.

Az év utolsó hónapja több fontos tőzsdei újdonságot is hozott. Sikeresen zárult a börze jelzáloglevél-indexeinek egy éves tesztidőszaka, így a Budapesti Értéktőzsde december elejétől már hivatalosan is kalkulálja ezt az indexcsaládot. Emellett a BÉT bemutatta a termékpaletta legújabb tagjait: az új, jüan alapú strukturált kötvényeket, valamint december 5-én megindult a kereskedés a BÉT Xtend piacán a Megakrán részvényekkel.

BUX 2018-as grafikonon AzÜzlet.hu

Decemberben a BÉT négy blue chip részvénye gyengült: az OTP 1,3 százalékkal, a Mol 2,7 százalékkal, a Richter 3,5 százalékkal, a Magyar Telekom 2,2 százalékkal alacsonyabban zárt a november végi értékéhez képest. A kisebb forgalmú papírok közül a 4iG informatikai részvény befektetői két hónap emelkedés után profitot realizálhattak, mert a papír kiugró forgalom mellett 24,8 százalékot veszített értékéből. Ezúttal a kisbefektetők inkább a Plotinusra ugrottak rá, hiszen a cég 48,4 százalékot drágult ebben a hónapban.

A 2018-as év egészében a vezető papírok közül a Richter teljesített a legrosszabbul, árfolyama 19,9 százalékkal esett, éves forgalma 531 milliárd forintot tett ki. A legnagyobb forgalmat az OTP érte el 1370 milliárd forinttal, miközben árfolyama 5,3 százalékkal emelkedett. A Mol 2,4 százalékos erősödéssel zárta az évet 507 milliárd forintos forgalomban. A  Magyar Telekom árfolyama 3,9 százalékkal gyengült, éves forgalma 75 milliárd forint volt.

Tavaly az Opus az év negyedik legforgalmasabb részvényének bizonyult, 114 milliárd forintos adásvétellel megelőzte a Telekomot, az árfolyama viszont 30 százalékkal esett. A kisebb forgalmú papírok közül a 4iG kiemelkedő, 671 százalékos erősödést mutatott 2018-ban.

A befektetési szolgáltatók forgalmi ranglistáján decemberben a Concorde Értékpapír vezette 89,3 milliárd forintos duplikált forgalommal. Második helyen a Wood & Company végzett 87,8 milliárd forinttal, harmadik helyen az Erste áll 76,5 milliárd forintos értékkel. /MTI/

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a spárga, ette már ma? – a megszokottnál korábban itt a szezon

Hazánkban mintegy 1437 hektáron foglalkoznak spárgatermesztéssel a gazdálkodók, ahonnan éves szinten mintegy 5000-5500 tonna termést takarítanak be.

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.