Detonáció, tűz egy veszprémi társasházban. Sérültekkel

A detonációt követően kigyulladt két lakás Veszprémben Forrás: Veol

Felrobban, majd lángokra kapott egy veszprémi társasház. Súlyos sérültje is van az eseménynek, amelynek okairól egyelőre csak feltételezések szólnak. A vélhetően gázrobbanás történt – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Azt is elmondta: négylakásos társasházban ketten megsérültek

Szolgainé Soós Gabriellától úgy értesült az MTI, hogy a robbanás egy négylakásos társasház két lakását érintette, amelyek a detonációt követően kigyulladtak. Az oltást a veszprémi tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett végzik. Nyolc ember elhelyezéséről kell gondoskodni – tette hozzá.

A robbanás következtében egy busz ablakai betörtek, a jármű utasai nem sérültek meg.

Dávid Gyula, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója közölte, hogy a robbanás következtében egy ember súlyos égési sérülést szenvedett, egy másik könnyebben sérült meg. Mint mondta, a súlyos sérültet a győri Petz Aladár kórházba szállítják.

Porga Gyula  veszprémi polgármester a helyszínen elmondta, hogy egy embernek azonnal lakást kell biztosítani, a többi érintett lakhatásáról később gondoskodik az önkormányzat. /MTI/