Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Diákhitel - nyelvtanuláshoz is
No menu items!

Diákhitel – nyelvtanuláshoz is

Októbertől a diploma megszerzését segítendő a nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel – közölte a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos.

A diplomához is szükséges

Bartos Mónika kifejtette: kiemelt cél, hogy biztos alapokon nyugvó idegennyelvtudást szerezzenek a fiatalok. Számukra ugyanis komoly versenyhátrányt jelent, ha ezzel a tudással nem rendelkeznek.

A nyelvi diákhitel komoly segítséget jelent majd a versenyképes nyelvtudás megszerzéséhez, egy újabb lehetőség a fiatalok és a családok támogatására – mondta.

Felidézte azt az intézkedést, amellyel a kormány a 9-11. évfolyamos diákok számára kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulási lehetőséget biztosít.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kiemelte: nagyon sok diák ugyan elvégzi az egyetemet, főiskolát, de a nyelvvizsga hiányzik a diplomájához. A nyelvi diákhitel bevezetése e probléma megoldásában kíván segíteni – mutatott rá a vezérigazgató.

A hitelt várhatóan október 1-jétől lehet majd igényelni, az aktív jogviszonnyal bíró egyetemi és főiskolai hallgatók mellett a már végzett hallgatók is élhetnek a lehetőséggel. A kért hitelt egy hónap elteltével folyósítják.

A felvehető maximális összeg 500 ezer forint lesz – ismertette.

Azt nem nézik, milyen módon szerezte meg a diák a kívánt és diplomához szükséges nyelvtudást.

Bugár Csaba hozzátette: a Diákhitel 1 kamatával (jelenleg 2,2 százalék) lehet felvenni a hitelt, és ha egy éven belül sikerül letenni a nyelvvizsgát, akkor a Diákhitel 2 kamata, azaz a 0 százalék lép életbe.

A BAR-listások nem igényelhetik ezt a hitelt – fűzte hozzá a vezérigazgató az MTI kérdésére, aki úgy számolt, első körben mintegy 3 ezren veszik majd igénybe ezt a lehetőséget.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.