Hirdetés
Kezdőlap Hírek Digitális szupersztráda Jászfényszarun - szuper áron
No menu items!

Digitális szupersztráda Jászfényszarun – szuper áron

Százmillió forintot meghaladó állami támogatással mintegy 2200 háztartás és helyi közintézmény számára vált elérhetővé a szupergyors internet Jászfényszarun – jelentette be csütörtökön, a városban tartott sajtótájékoztatón az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. 

Solymár Károly Balázs hangsúlyozta, a kormány év végéig minden háztartás számára biztosítani kívánja a legalább 30 megabites sávszélességű vezetékes vagy vezeték nélküli internet-hozzáférést.

Ez két év előnyt jelent az unió által szabott határidőhöz képest – hangsúlyozta. Hozzátette, szeretnék a magyar embereket a digitalizáció nyertesévé tenni, és a fejlesztések során elért minden nap nyereség versenyképesebbé teszi Magyarországot.

Jászfényszarun az Invitel Zrt. 101 millió forint állami támogatás segítségével, alig egy év alatt építette ki a szupergyors optikai internethálózatot, amellyel akár 250 megabites szolgáltatási csomagok is elérhetővé váltak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 3,2 milliárd forintba kerülő internetfejlesztés 150 ezer háztartást érint.

A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy diákháló néven országos digitális iskolaprojekt indul, melynek keretében teljes körű, gyors wifihálózat épül ki 5070 általános- és középiskolában. Ez a projekt a megyében 25 ezer diákot érint majd.

Pócs János, országgyűlési képviselője hangsúlyozta, ez a beruházás sokkal többről szól, minthogy Jászfényszaru 101 millió forint állami támogatással gyarapodott. Ma már az internet a családok megélhetése, az önkormányzatok működése és a gazdaság fejlesztése szempontjából elengedhetetlen – fogalmazott.

Győri János Bertalan, Jászfényszaru alpolgármestere kiemelte: a helyi önkormányzat hosszú ideje minden olyan fejlesztést támogat, mely a lakosság és az itt működő vállalkozások fejlődését szolgálja. Felidézte: öt éve településükön nyílt meg a Samsung első digitális iskolája, a Samsung Smart School, melynek módszertana és tapasztalatai napjaink digitális oktatási fejlesztéseihez is példaként szolgál. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.