Hirdetés
Kezdőlap Hírek Dubajban maradtak a csomagok. Vizsgálat indul a Wizz Air ellen
No menu items!

Dubajban maradtak a csomagok. Vizsgálat indul a Wizz Air ellen

Eljárást indít Budapest Főváros Kormányhivatala a Wizz Air légitársaság ellen, mert vasárnap a Dubaj-Budapest járata nem hozta el hiánytalanul a feladott poggyászokat – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.

Az Index beszámolója szerint vasárnap legalább 30 perces késéssel érkeztek Budapestre  a Wizz Air dubaji járatának utasai, azonban hiába keresték feladott csomagjaik, azok nem érkeztek meg. A társaság azzal indokolt, hogy a nagy lett az ellenszél és a hó, ezért több üzemanyagot kellett a gépnek felvennie, így “néhány utas poggyászát” Dubajban kellett hagyniuk. A hiányzó csomagok hamarosan megérkeznek – ígérték.

Az eset miatti vizsgálatot Tuzson Bence, a Miniszterelnökség (ME) közszolgálatért felelős államtitkára kezdeményezte.
A közlemény szerint felmerült a gyanú, hogy a Wizz Air nem teljesítette a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait.

A kormányhivatal vizsgálja majd, hogy megfelelően, pontosan és kellő időben tájékoztatták-e az utasokat a poggyászproblémákkal kapcsolatban, illetve ha jelentős késés következett be az adott járaton, akkor a fogyasztókat megillető jogokat biztosította-e a légitársaság – közölte a Miniszterelnökség.

A fapados légitársaság ellen tisztességtelen magatartás miatt már folyt eljárás, akkor büntetést is szabott ki a hivatal.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett