Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Egyenesbe állhat a Mart
No menu items!

Egyenesbe állhat a Mart

A sikeres csődegyezség után megerősítette fizetőképességét az egyik legnagyobb hazai építőanyag és szaniter kereskedelmi cég, a Mart kft.

Ahogy arról lapunk korábban már beszámolt, év közepén sikeres csődegyezséget kötött hitelezőivel a Mart kft. A cég vagyona 2018 elején, a jelentős jogkörrel rendelkező menedzsment által – ahogy a hatósági eljárás is igazolta, a tulajdonos tudta nélkül -, elkövetett törvénytelenség miatt indított nyomozás során került idén NAV zárlat alá, ellehetetlenítve az üzemeltetést. Ennek hatására választotta a csődeljárást a Mart, amelynek végeredményeként megszületett a hitelezők által is elfogadott csődegyezség.

A társaság osztrák tulajdonosa, Wolfgang Hatzl akkor kifejtette: a megállapodással a Mart, a konszolidáció útjára lépve, hosszútávon is stabilizálni tudja pozícióit. Folytatja az épületgépészeti anyagok kereskedelmét a Dunakeszi Központban, illetve a budapesti, a székesfehérvári, a gyöngyösi és a győri Mestercentrumokban.

A társaság azóta újabb üzleteket nyitott újra és tovább növelte a forgalmát. Ennek eredményeként, miként honlapján megjelent, december elsején, a teljes konszolidáció felé haladva, a csődegyezség újabb részletét fizette ki a hitelezőknek.

A Mart egyik mesteráruháza, belülről Forrás: azuzlet.hu
A Mart egyik mesteráruháza, belülről

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni

Jelentősen növekedhet az okoszebrák száma Magyarországon

Az út két szélén elhelyezett érzékelők és az útburkolatba helyezett nagy fényerejű LED prizmák villogó jelzéssel hívják fel az autósok figyelmét, mielőtt a gyalogos a zebrára lép.

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.