Egyházi vezetőnek hazudta magát a piramisjáték-szervező 

A piramisjáték - pilótajáték - hazug voltát bemutató wikipedia ábra

Piramisjáték szervezése miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfival szemben, aki magát egy új egyház vezetőjének kiadva gyűjtött pénzt – közölte a fővárosi főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.

Fürcht Pál közleményében azt írta, hogy az 54 éves budapesti férfi 2010-ben egy egyházat alapított, majd miután – a törvényi változások folytán –  2012. január 1-jétől már nem minősültek egyháznak, az egyházi minőség fenntartásának látszata mellett 135 esetben fogadott el adományokat. A pénzt befizetőknek az összegyűjtött összeg segélykénti újraosztását ígérte.

A vádlott 2012-ben és 2013-ban segítőivel előadásokon, webkonferenciákon és szórólapokon különböző – kifizetési kockázati tényezőt is tartalmazó – karitatív, illetve befektetési programokat hozott létre. A résztvevők – befizetéseik révén és ismerőseik beszervezésével – különböző fokozatokat érhettek el, majd egy idő után nagy összegű segélyek kifizetésére válhattak jogosulttá.

A férfi a piramisjáték működtetésével forintban és euróban mintegy 30 millió forintot gyűjtött össze, kifizetés azonban egy-két esetet leszámítva nem történt – olvasható a közleményben.