Hirdetés
Kezdőlap Hírek Elgázolta, segítségnyújtás helyett megfojtotta a nőt
No menu items!

Elgázolta, segítségnyújtás helyett megfojtotta a nőt

A DNS-e leplezte le 14 évvel később a tettest. Aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélték másodfokon is azt a férfit, aki még 2003-ban elütött autójával egy fiatal nőt, majd megfojtotta – tájékoztatott a Győri Ítélőtábla szóvivője, Ferenczy Tamás.

A vádlott, S. A. 2003 szeptemberében figyelmetlenül vezetett, autóval elsodorta a kerékpározó nőt, aki elesett és elveszítette eszméletét. A férfi azt hitte, hogy a sértett meghalt, és mivel el akarta kerülni a felelősségre vonást, úgy döntött, elviszi a helyszínről.

A kerékpárt az út menti növények közé dobta, a nőt pedig az autó csomagtartójába tette. Útközben észrevette, hogy a sértett él. Ekkor mellékútra hajtott. Felnyitotta a csomagtartót, kihúzta a nőt és több méteren át vonszolta a gazos-bokros földön.

A védekező sértettet megütötte, majd befogta a nő száját, megragadta a nyakát és percekig fojtogatta. A sértett még ekkor is élt, ezért a vádlott a közelben talált műanyag zsineget a lány nyakára tekerte és azzal fojtogatta. A nő ebbe belehalt.

Ekkor a vádlott beült a kocsiba, elment a gyermekéért az óvodába, hazavitte, majd sötétedéskor visszament a holttestért. Berakta a csomagtartóba és a Mosoni-Duna árterére vitte. Hazament, de a gépkocsit nem vitte haza, azt állította, hogy ellopták, feljelentést is tett a rendőrségen.

A nyomozást 2005. február 7-én felfüggesztő határozattal lezárták. Azonban 2017. január 6-án a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ arról értesítette a nyomozó hatóságot, hogy egy másik ügyben S. A.-tól vett DNS-minta egyezést mutatott több, az említett ügyben vett helyszíni mintával.

Ezek alapján az első fokon eljáró Győri Törvényszék a vádlottat aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételesen szabadlábra bocsátása legkorábban 30 év után vizsgálható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A szóvivő közölte: a Győri Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, a másodfokú bíróság alaptalannak ítélte a fellebbezést. Az elsőfokú bíróság által helyesen értékelt bizonyítékok szerint a vádlott egy közlekedési baleset következményeit akarta leplezni és elkerülni a felelősségre vonást azzal, hogy megölte a sértettet.

Az elkövetés módja brutális – szól az indoklás -, embertelen volt; a sértett halálát az okozta, hogy kézzel, majd zsineggel fojtogatták. A mintegy 15 percen át tartó fulladás mindenképpen különös kegyetlenséggel elkövetett esete az emberölésnek.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.