Hirdetés
Kezdőlap Hírek Esztergomi Suzuki. Elbocsátották az alakuló szakszervezet titkárát, per lesz
No menu items!

Esztergomi Suzuki. Elbocsátották az alakuló szakszervezet titkárát, per lesz

A Magyar Suzuki Zrt. álláspontja szerint a munkavállalók és a munkáltató közti egyeztetéshez az üzemi tanács megfelelő fórum.

A Magyar Suzuki Zrt. arra a hírre reagált, hogy pénteken azonnali hatállyal elbocsátották az üzemből azt a dolgozót, aki csütörtökön elvállalta a gyár területén működő Vasas szakszervezet alapszervezetének vezetését.

A vállalat az MTI megkeresésére hétfőn közölte: a munkavállalók által megválasztott tagokból álló üzemi tanáccsal egyeztet a dolgozókat érintő kérdésekről, beleértve a munkakörülményeket, a bérezést, és a különböző juttatásokat.  Folyamatban vannak az egyeztetések az idei béremelésről, valamint a juttatási csomag egyéb elemeiről – emelték ki közleményükben.

A társaság közölte, hogy munkaügyi kérdésekkel kapcsolatos információkat harmadik félnek a személyiségi jogok védelme és a vállalat etikai normái miatt nem adnak, találgatásokat nem kommentálnak.

László Zoltán

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta, a Suzuki gyár parkolójában csütörtökön alakult meg a szakszervezet alapszervezete, a jelenléti ívet 42 ember írta alá. Az alakuló ülésen megválasztották a tisztségviselőket, köztük az alapszervezet titkárát.

Mielőtt azonban a gyár vezetésének elküldték volna az alapszervezet megalakulását bejelentő értesítést, a titkárnak választott férfit pénteken reggel azonnali hatállyal elbocsátották, munkájának minőségére hivatkozva – idézte fel.

László Zoltán emlékeztetett arra, hogy a titkár 14 és fél éve dolgozott a Suzukinál, ezalatt szalag melletti dolgozóból több ember munkájáért felelős részlegvezetővé léptették elő. Elkötelezettségét mutatja, hogy egy napot nem volt sem volt betegszabadságon, munkájára soha nem érkezett panasz.

A Vasas alelnöke jelezte: a rendkívüli felmondáshoz arra van szükség, hogy az érintett foglalkoztatásból adódó kötelezettségét súlyosan megszegje.

“Ebben az esetben erről nem lehet szó, ezért az ügy a munkaügyi bíróságon folytatódhat” – fogalmazott László Zoltán. Hozzátette, hogy az eset óta folyamatosan érkeznek új tagok a szakszervezetbe.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.