Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Eva-vég. Már csak idén lehet az evát választani
No menu items!

Eva-vég. Már csak idén lehet az evát választani

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) idén választható utoljára, december 20-ig, az adóhatósághoz történő bejelentéssel, azt követően az áttérésre már nem lesz lehetőség. Azoknak, akik idén is az eva hatálya alá tartoztak, nem kell bejelentkezésüket megújítaniuk. 

Az Eva törvény hatálya alá 2019-re az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek, a közkereseti társaságok, a betéti társaságok, a kft.-k, a szövetkezetek és a lakásszövetkezetek, az erdőbirtokossági társulatok, a végrehajtói irodák, az ügyvédi irodák és a közjegyzői irodák, valamint a szabadalmi ügyvivői irodák jelentkezhetnek be december 20-ig, ha megfelelnek a törvényi feltételeknek.

Az egyéni vállalkozóknak a bejelentéshez a 18T103 számú, a társas vállalkozásoknak pedig a 18T203 számú adatbejelentő lap áll rendelkezésükre, amelyeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani.

Az egyéni vállalkozók a 2019-es első járulékbevallásban nyilatkozhatnak arról is, hogy a nyugdíjjárulékot, a természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékokat, valamint a munkaerőpiaci járulékot – a magasabb összegű társadalombiztosítási ellátások megszerzése érdekében – a minimálbér másfélszeresét meghaladó járulékalap után fizetik meg.

Amennyiben az adózó megfelel az Eva törvényben foglalt valamennyi feltételnek, adószáma kilencedik számjegye (áfa kód) 3-as értéket kap, amiről törzsadatainak ügyfélkapu használatával történő lekérdezésével értesülhet, ellenkező esetben határozatot kap az elutasításról.

Azok, akik idén az eva hatálya alá tartoztak, de jövőre már nem akarnak evások lenni, ugyancsak december 20-ig jelezhetik ezt a 18T103 számú, illetve a 18T203 számú adatbejelentő lapon, amit írásban vissza is vonhatnak december 20-ig.

Akik már nem felelnek meg az Eva törvényben meghatározott bármely feltételnek, vagy az állami adóhatóságnál, vámhatóságnál, önkormányzati adóhatóságnál ezer forintot meghaladó nyilvántartott adótartozásuk van, december 20-ig kötelesek ezt bejelenteni. Az eva hatálya alól kijelentkező adózókat eva alanyiságuk megszűnéséről levélben tájékoztatja a NAV.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.