Hirdetés
Kezdőlap Agrár Faültetési program. Ötvenmillió csemetével fiatalítanak idén
No menu items!

Faültetési program. Ötvenmillió csemetével fiatalítanak idén

Ősszel folytatódik az állami erdőkben az idei faültetési program, a tavaszi és őszi szezonban így akár csaknem ötvenmillió csemetével gyarapodhat az állomány. Az évtizedek óta tartó programoknak hála, Magyarországon folyamatosan nő az erdőterületek aránya – írja a Magyar Nemzet.

Mintegy 22 millió facsemetét ültettek el az állami erdőgazdaságok február-március fordulójától április elejéig, a facsemeték kilombosodásáig, legközelebb pedig idén ősszel, a lombhullás idején kezdődik az új erdősítési szezon, amikor várhatóan a tavaszinál is több csemetét ültetnek el – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az Agrárminisztérium. A mostani, tavaszi szezonban az állami erdőgazdaságok közül a legtöbb csemetét, mintegy négymilliót a Duna-Tisza-közi erdőket kezelő Kefag Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. ültette.

A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy az állami erdészetek mellett további több millió facsemetét ültettek el a magán-erdőgazdálkodók is. A jelenlegi erdők megfiatalításakor legtöbbször nemesnyár- és akácfajokat ültetnek, amit az őshonos nyár és tölgy követ.

A tárca magyarázata szerint a sorrendnek főként technológiai okai vannak, hiszen az őshonos fajokat a legnagyobb arányban természetes úton fiatalítják meg az erdészek, vagyis csak akkor kell ültetni, ha például az aszályos időjárás miatt elpusztulnak az erdőben maguktól növekvő csemeték.

Az ipari célú ültetvények egy-két évtizedes időszakra létesülnek, az őshonos erdők ültetésekor pedig százéves időtávban kell gondolkodni. A kutatások és a gyakorlati tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy az elkövetkező ötven-száz évben visszaszorulnak az olyan hegyvidéki fafajok, mint a lucfenyő vagy a bükk, míg nőni fog a meleg, száraz körülményeket jobban elviselő fafajok, például a csertölgy térfoglalása. A minisztérium szerint a jelenlegi csemeteszükségletet a hazai termelés képes fedezni, de hosszú távon jelentős modernizációra és kapacitásbővítésre van szükség ahhoz, hogy a megnövekvő igényt ki lehessen szolgálni.

Az Agrárminisztériumnak a meglévő erdők megóvása és megfiatalítása mellett kiemelt cél az ország fával borított területeinek növelése, ami az egyik leghatékonyabb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklésében.

Az Agrárminisztériumban jelenleg készül az átfogó országfásítási program tervezete, aminek célja, hogy tovább növelje az ország fával borított területét. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.