Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Felélesztett régi terv. A föld alatt mehetünk majd a Déli és a...
No menu items!

Felélesztett régi terv. A föld alatt mehetünk majd a Déli és a Nyugati pu. között?

A Déli és a Nyugati pályaudvar föld alatti összekötését vizsgálná a kormányzat. A Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára azt javasolja, hogy vizsgálják meg a Déli és a Nyugati pályaudvar alagutas összekötésére vonatkozó terveket és a beruházás lehetőségét, amelyre szerinte európai uniós források is szerezhetők.

Fürjes Balázs a Buda fókuszában a Déli pályaudvar címmel szervezett fővárosi szakmai fórumon elmondta, már 1937-ben készült terv a két pályaudvar alagúttal történő összekötésére, és ezt az elképzelést elő kellene venni, mert ma nagyon aktuális.

Lebontanák az állomás épülete a föld felszínéről

A Déli pályaudvar a földfelszínen teljesen megszűnne, és így a helye fejlesztési területté válna.

A Nyugati pályaudvar esetében is nagy terület szabadulna fel, a vasúti forgalom jelentős része ott is a föld alá kerülne – közölte az államtitkár, kiemelve: a terv megvalósításával megoldódna Budapest átjárhatósága az elővárosi, távolsági vasúti közlekedésben, valamint a vasúti teherszállítás számára is.

Fürjes Balázs azt mondta, az ügyben nincs még döntés, meg kellene vizsgálni az alagút megépítésének lehetőségét, el kellene végezni a szükséges vizsgálatokat, és megvalósítási tanulmányokra lenne szükség.

Az államtitkár hangsúlyozta: ma már nincs szükség fejpályaudvarokra.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, azt szeretné, hogy a terület beépüljön és fejlődjön. Mindez az érintett kerületi önkormányzatok, a fővárosi önkormányzat és a kormány közös fejlesztési feladata – mondta.

Pálfy Sándor egyetemi tanár, a Műegyetem urbanisztika tanszékének tanára támogatandónak nevezte a pályaudvarok föld alatti kapcsolatának megteremtését.

Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, a BKK korábbi vezetője azt mondta: történelmi jelentősége van annak a budapesti vasút szempontjából, hogy az alagútról szóló terv napirendre kerülhet.

Ha a tervezett alagút és a hozzá kapcsolódó rendszer létrejönne, a vonat “metróerejű” közlekedési eszközzé válna Budapesten – mondta.

A nyugati sínei is a föld alá kerülhetnek

Vitézy Dávid megjegyezte azt is, hogy a Déli pályaudvar ma “tájseb” a budai belvárosban, méltatlan a budai környezethez.

Gyetvai Árpád, a Testnevelési Egyetem Beruházási Programirodájának igazgatója arról beszélt, hogy a Déli pályaudvar területén közcélú sportközpontot szeretnének, ott sportváros alakulhatna ki.

A szakmai fórumot a Budapesti Hegyvidéki Önkormányzat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezte -jelentette az MTI.

A Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének tagja Érsek Ákos már hónapokkal ezelőtt közölte véleményét, számos előnyt lát a terv esetleges megvalósításában. A szervezet honlapján megjelent írás hosszan taglalja kedvező hatásait.

Többek között úgy véli, hogy jelentős mertekben javulna az ország keleti és nyugati felének vasúti kapcsolata személyszállítási szempontból az átszállásmentes kapcsolat biztosítása révén, miáltal javulna a vasúti közlekedés vonzereje, és így csökkenne a főváros térségét érintő közúti nyomás.

Az alagút kiváltaná a tervezett vasútvonal megépítését, aminek bekerülési költsége nagyságrendileg azonos a javasolt alagútéval. Elkerülhető lenne a természeti értékek jelentős pusztítása, amit a megépítése okozhatna.

Az állásfoglaláshoz a blog szerkesztője hozzáfűzte: A Levegő Munkacsoport nem tartja eleve elvetendőnek a Déli és Nyugati pályaudvar közötti alagút gondolatát, azonban erről csak úgy lehetne érdemben állást foglalni, ha elkészülnének a vonatkozó környezeti, gazdasági, társadalmi hatástanulmányok.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.