Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Fényűző luxusjárat a Dunán - Ravel bécsi útjára minden jegy elkelt
No menu items!

Fényűző luxusjárat a Dunán – Ravel bécsi útjára minden jegy elkelt

A magyar főváros kedvelt célpontja a turistáknak, akik manapság egyre többen érkeznek a Dunán. Az ő számukra igazán jó hír, hogy fényes luxusjárat is rendelkezésükre áll. A tengeri és a folyami hajózásban is több évtizede jeleskedő, luxus kategóriás Crystal Cruises legújabb hajója Budapesten nyerte el nevét, a Ravel gyakori vendége lesz a magyar és az osztrák fővárosnak, miként Pozsonyban is feltűnik majd. Persze nem lesz filléres mulatság a fedélzetéről szemlélni a gyönyörű partszakaszt.

Az amerikai székhelyű Crystal Cruises 1988 óta van jelen a világ vizein, de mindössze két éve foglalkozik folyami hajózással. A cég Nyugat- és Közép-Európában közlekedő folyami hajói máltai zászló alatt szelik a nagy folyók habjait, neveiket pedig világhírű zeneszerzők – Mozart, Bach, Mahler, Debussy és Ravel – után kapták.

Hazánkban eddig a Mahler volt a leggyakoribb vendég, a Crystal Cruises folyami flottájához 2017-ben harmadikként csatlakozott luxushajó Amszterdam és Budapest között havonta közlekedik, emellett Regensburggal is összeköti a magyar fővárost. Egy 16 napos Amszterdam-Budapest út jelenleg – szezontól függően – 10-14 ezer dollárba kerül, a hétnapos regensburgi kirándulás 5 ezer dollárt kóstál a Mahler fedélzetén.

A Budapesten megkeresztelt, magyar kapitánnyal közlekedő Ravel ezentúl Bécs és Budapest között hajózik majd. A minden luxuselemmel felszerelt folyami hajóra egy 7 napos bécsi utazás jelenleg 3500-4000 dollárba kerül személyenként és irányonként. De a Ravellel Németországot, Ausztriát, Szlovákiát és Magyarországot érintő körút is tehető, az erre az utazásra szóló jegyek 5 ezer dollárért vásárolhatók a társaság honlapján.

Máris népszerű a járat, minden jegy elkelt a 84 utas befogadására alkalmas Ravel következő két bécsi útjára is.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.