Hirdetés
Kezdőlap Hírek Folytatódik a sztrájk az Audiban, ismét tárgyal a szakszervezet
No menu items!

Folytatódik a sztrájk az Audiban, ismét tárgyal a szakszervezet

Kedden is folytatódik a január 24. óta tartó sztrájk a győri Audiban, miután hétfőn sem tudott megállapodni a vállalatvezetéssel az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről, a tárgyalások folytatódnak – mondta az AHFSZ elnökségi tagja kedd reggel.

Szimacsek Tibor

Szimacsek Tibor elmondta, hogy a tárgyalásra egyelőre nem jelöltek meg időpontot. Az érdekképviselet honlapján erősítette meg az MTI információját, hogy a tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz.

Hétfőn a vállalat azt az ajánlatot tette, hogy az idei évtől 18 százalékos, de minimum 75 ezer forintos alapbéremelést tesz, a választható béren kívüli juttatás keretét háromszázezer forintra csökkenti, minden munkavállaló egy hónapban legalább egy szabad hétvégét kap és a bérmegállapodás 15 hónapra érvényes.

Ezt az ajánlatot a tárgyaló delegáció nem fogadta el. Indoklásuk szerint ez egy “gazdasági csiki-csuki a számokkal”.

A győri gyárban január 24. reggel hat óra óta sztrájkolnak a dolgozók, azóta teljesen leállt a termelés a motorgyárban és a járműgyárban. A termeléskiesés miatt hétfőn leállították a gyártást az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban, mert hiányoznak a Győrben készített motorok. Előreláthatólag szerdáig szünetel a termelés.

Az Audi másik németországi üzeme, a neckarsulmi gyár nem állt le, szerdáig van megfelelő számú motor a járművek összeszereléséhez. A hét második felétől ott is vizsgálni kell majd a gyártás folytatásának feltételeit.

A VW azt mondta, megtették az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a sztrájk a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a termelést. Így a Volkswagen márkájú járműveket gyártó üzemekben nincs is fennakadás a győri sztrájk miatt.

Tavaly 1 954 301 darab motor készült Győrben, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, és 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint az előző évben.

A győri székhelyű Audi az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója. A vállalatnál tavaly mintegy hatezer ember naponta több mint 8800 motort gyártott a Volkswagen konszern 31 járműgyártó telephelye számára.

Győrben gyártják az Audi A3 Limousine és Cabriolet, az Audi Q3, valamint az Audi TT Coupé és TT Roadster modelleket. 2006 óta az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.  Az AHFSZ-nek mintegy 9300 tagja van. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.

Jó hír a légi utazóknak: nagyot nő a Ryanair flottája a nyáron

A Ryanair tovább bővíti flottáját azzal, hogy 40 új Boeing repülőgép leszállítására számít július közepéig

Oroszország a fejlett országoknál jobban növekedhet 2024-ben

A Reuters múlt havi közvélemény-kutatása szerint az orosz központi bank várhatóan 16%-on tartja irányadó kamatát a következő, április 26-i kamatmeghatározó ülésén. A Reuters által megkérdezett elemzők 2024 végére 12,5%-on várják a kamatlábakat

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.